2010. június 3., csütörtök

A szív hídjai


A szív hídjai
A felnőtt testvérpár édesanyjuk halála után hazaérkezik Madison Countyba. Döbbenten értesülnek anyjuk végakaratából arról, hogy nem az édesapjuk mellé kívánja temettetni magát, hanem úgy rendelkezett, hogy hamvait vessék a híd alatti patak vizébe. A hagyatékot rendezgetve különös, szívszorító történetre derül fény. Évekkel korábban, 1965-ben, Francesca férje és gyerekei egy távoli vásárra utaztak. Ezalatt egy idegen férfi vetődött a farmra, és útbaigazítást kért a nőtől: a közeli Rosamunde-hídat kellett lefotóznia a National Geographic magazin részére. Francesca felajánlotta, hogy megmutatja a hídhoz vezető utat. Beszélgetésbe elegyedtek, s a romantikus, más életről ábrándozó asszonyban mély vonzalom ébredt a fotós iránt. A rövidke négy nap alatt, amit együtt töltöttek, Francesca élete legnagyobb szenvedélyét élte át, amelynek történetét naplójában írta meg. Az azóta elhunyt fotós, Robert Kincaid hamvait a vízbe szórták a Rosamunde-hídnál, ahogyan azt évekkel később a testvérek anyja is kéri a végakaratában. Gyermekei a feltárult szerelmi történeten megrendülve súlyos döntés elé kerülnek: temessék-e anyjukat az édesapjuk mellé, ahogyan eredetileg a család tervezte, vagy tartsák tiszteletben utolsó akaratát, és végső hűségét élete nagy szerelméhez.


Nem hagyományos film. A csalódás maga az élethelyzetből adódik. Egy hosszú ideje házas asszony, aki bár boldog férje mellett, az évek alatt ellaposodott kapcsolat és a tovatűnő álmok kétséget ébresztenek benne. Ennek persze nincs tudatában, amíg meg nem jelenik a nagy világutazó fényképész, aki sehol sem érzi otthon magát és senkihez sem kötődik. Két teljesen eltérő figura kapcsolata nem a szokványos módon van bemutatva. Érzik egymást mind testileg, mind lelkileg. És nekünk nézőknek nincs szükségünk a megszokott szájbarágásra, hogy érezzük, valóban egymáséi egészen. Azaz egészen mégsem lehetnek. Hiszen végül a „helyes” utat választják, és az asszony férje, illetve két gyermeke mellett marad.


Végül nem tehetem meg, hogy ne térjek ki a film legszebb jelenetére, amikor Clint Eastwood kinn áll az esőben és várja, hogy szíve választottja döntsön a jövőjéről, majd miután rájön, hogy egyedül maradt, beszáll a kocsijába és elhajt. A pirosnál áll meg, mögötte Francesca és férje kocsijával. Előrehajol, majd a visszapillantóra akasztja a nőtől kapott láncot. A lámpa már hiába zöld, ő csak áll. Francesca pedig könnyes szemekkel kapaszkodik az ajtó kilincsébe. Végül a férfi elhajt, és soha többé nem látják egymást. Aki már élt át hasonlót, nagyon jól tudja milyen, amikor az ember keze meg van kötve és tehetetlen. Nincs mást tenni, mint megpróbálni továbbállni. Az igazi szerelem elől elmenekülni azonban nem lehet…