Közel 2 év blogbejegyzés és egyéb tevékenység kihagyás után, 2012-ben az Életrevalók című film volt, amit először sikerült végignéznem.
Az alaptörténet, annyira nem kavarja fel az állóvizet. Milliomos ürge, aki nyaktól lefele béna új ápolót keres.
...és akkor eszembe jutott: én is ugyanilyen helyzetben vagyok, csak éppen nem vagyok milliomos.
- a pénz nem boldogít, de jó ha minden helyzetben van.
Azért ennek a filmnek is ott a helye mindannyiunk film gyűjteményében! Az egyszerre vidám és bánatos, nagyszerű alkotás vitathatatlan gyöngyszeme a francia filmgyártás tavalyi évének. Felejthetetlen sírós-röhögős jelenet a filmből Driss első operalátogatása, amit bármikor ugyanolyan lelkesen kacagnék végig, mint az első alkalommal.
A XX. század például Delon, Belmondo, Pierre Richard, Funes, Trintignant, Piccoli köré szervezett francia közönségfilmjei generációk részévé váltak. Manapság inkább a rendezői, történet alapú mozik csinálnak nemzetközi karriert, leszámítva talán Audrey Tautou nem ide tartozó típus filmjeit.
Az Életrevalók széles körben elismert, rendkívül szórakoztató és egyben elgondolkodtatva nevelő sztori. A börtönből szabadult, fiatal, élveteg fekete bőrű Driss találkozása a sérült, gazdag francia nagypolgárral a szemünk láttára alakul őszinte barátsággá. Egymás világát megismerve tárják szélesre a boldogság kapuját, amin félelmeiket és előítéleteiket legyőzve végül mindketten belépnek.
A történet egy siklóernyős balesetben nyaktól lefelé lebénult középkorú arisztokrata, Philippe (Francois Cluzet) és egy külvárosi gettóból származó bevándorló – a filmben színesbőrű – fiatalember, Driss (Omar Sy) különös kapcsolatát dolgozza fel. Azért e kifejezés, hiszen valós eseményeken alapul a mozi, a bizonyos tolószékes nemes és arab gondozójának barátságba forduló kapcsolatát egy korábbi dokumentumfilm mutatta be, megihletve a játékfilm alkotóit.
Driss csupán az elutasítás biztos reményében jelentkezik az ápolói állásra, hogy egy aláírással a papírján folyamodhasson munkanélküli segélyért. Azonban Philippe-nek megtetszik a fiú szókimondó stílusa, és próbaidőre felveszi. A selyemtapéták, aranykeretes festmények, saját fürdőszobás lakosztály fényűző világába beköltöző fiú sokszor harsány modorával életet visz a kiszolgáltatott, lesajnálásba belefásult férfi életébe, miközben maga is számtalan dolgot tanul a felelősségről, törődésről, az önzetlen barátságról. Nem utolsósorban pedig a festészet és a siklóernyőzés szépségeiről…
A film kissé emlékeztethet A bakancslista főszereplő párosának habzsolva megélt „kalandjaira”, azzal a különbséggel, hogy a lemondás helyett itt épp az életigenlés, a bizonyítás vágya hajtja a szereplőket, nem a morbid versenyfutás a fogyó idővel. Ami persze itt is megkerülhetetlen, az a rasszok, társadalmi osztályok, világnézetek különbözősége, melyek kezdetben kényszerű összecsiszolódásából fakad a rengeteg helyzetkomikum, szívmelengető helyzet.
A két főszereplő között tökéletes az összhang, a lassan épülő, gazdagodó barátság hitelesen, ugyanakkor elvarázsolóan bomlik ki a szemünk előtt. Omar Sy meglepően érlelt, sőt néhol kirobbanó alakítást nyújt, miközben bemutatja az előítéletekkel küzdő fiatal igazi arcát is. A Cézar-díjas Cluzet elismerésre méltóan birkózik meg mozgássérült szerepe kötöttségeivel, hiszen végig csupán az arcával, beszédével játszhat, megfosztva a testbeszéd lehetőségétől. Arisztokratikus eleganciája, bölcs higgadtsága tökéletes mesterré teszi Driss forrófejűségével szemben.
Nakache és Toledano mozija nem durran nagyot, „csupán” ritkán érzett fergeteges jókedvre derít. Habár bizonyos elemek igen ismerősek lehetnek, sosem csúszik bele az elcsépelt klisékbe. A poénok működnek, ráadásul úgy, hogy még az esetleges vegetatív funkciók kifigurázása sem a hollywoodi fingós viccek felé hajlik, hanem mindenben az emberi faktor dominál. Ennek jegyében továbbá elismerésre méltó eleganciával képesek megmutatni a fájdalmat, csüggedést, kiszolgáltatottságot, miközben az életigenlés, a hétköznapok apró örömei, a kölcsönös tisztelet értékei ragyognak át mindenen.
Egyszerűen nem lehet ezt a két pasast nem kedvelni, ahogy egymásra licitálva keresik az örömöt, sőt kihívásokat az életben. A felületes, előítéletes szemlélőnek esetleg csupán egy gazdag nyomorék és egy csóró gettópatkány képe villanhat be, de furcsa párosunk szembemegy az előítéletekkel. S a legvégén ők nyernek. A szívünket mindenképp.
Csak ajánlani tudom, a film segít átélni a magány felett nevetve aratott győzelmet, a szeretet segítségével két olyan sorsú embernél, aki saját testének szigorú börtönében sínylődik, szabad lélekkel. És végül megszabadul.
