2009. december 10., csütörtök

Bevezető a 7-es szám misztikumába


Bevezető a 7-es szám misztikumába:
Memória-ügyben úgy tűnik, a bűvös szám a 7. Hét - egymástól független - adatot tudunk gyorsan megjegyezni, hetes csoportokban vagyunk képesek memorizálni dolgokat stb. Komoly tudósok kutatásai igazolják a hetes szám misztikumát: 7 nap, 7 világcsoda, 7 csillag (pl. a Göncöl szekér is), 7 színű a szivárvány, 7 szűk esztendő követi egymást, 7 vezér volt, 7 fejű a sárkány, 7 törpe van hetedhét országban.

Lassan 18 éve lesz (2010. augusztus 18-án), hogy meghalt JOHN STURGES amerikai filmrendező, akinek nevéhez-sok más filmje mellett- olyan sikeres alkotások fűződnek, mint pl. "A hét mesterlövész", amelyet a western műfajban sokan minden idők egyik legjobb filmjének tartanak..

Volt idő, amikor a western nem csupán egy külön műfaj volt, hanem Hollywood egyik legfontosabb készterméke, vagyis "húzóágazata", és az amerikai álom legtisztább leképezése is egyben.

A westernfilmek mutatták be azt - természetesen a végletekig idealizálva -, ahogy egy maréknyi bátor férfi és nő az elemekkel, a vad indiánokkal, elvetemült banditákkal és nagyon koszos mexikóiakkal dacolva új hazát teremt magának.

Az csak természetes, hogy ebből a kezdeti, kissé klisészerű "hőskorból" egy idő után egyre kifinomultabb, kidolgozottabb művek fejlődtek ki.

Ezek közül talán a legelső John Sturges munkája, a Hét mesterlövész volt-1960-ban. Köztudott - mármint filmes és filmbarát körökben -, hogy ez a film Akira Kurosawa "A hét szamuráj" című örök klasszikusának amerikaiasított változata.

Az is igaz, hogy maga a japán mester is John Fordnak, a western atyjának hatására alkotta meg saját hőseposzát.

A film azon ritka westernek egyike, melyben nem szerepelnek indiánok. A hét mesterlövészt játszó színész közül öt addigra már ismert volt a közönség szemében, Charles Bronson-nak és Horst Buchholz-nak azonban ez a film hozta meg a hírnevet, annak ellenére, hogy Bronson-nak akkorra már volt egy filmfőszerepe a Géppuskás Kelly.

A rendezőnek a tizedik alkotása volt ez a film, melynek ötlete Kuroszava Akira A hét szamuráj történetének átirata, módosítása a vadnyugati környezethez. A hét karakter a vadnyugati hős hét különböző arculatát árnyalja.

Álljon itt a hét hős neve, hiszen megtanulhattuk a nevüket:          Charles Bronson, Robert Vaughn, Yul Brynner, Steve McQueen, Brad Dexter, James Coburn, Horst Buchholz-és a mexikói banditáé: Eli Wallach.

Apró idézetek Karácsonyra




Egy bizonyos idő után
akárhány karácsonyfát láthatsz,
mindig csak egyet látsz
s a többi csak a látszat.
/Gyurkovics Tibor/


A szeretetnél nincs nagyobb erő,
Ez minden évben egyszer érthető.
Ha ez az igazság,
Legyen hát világosság!
Mért nem, ó, miért nem -
én csak azt nem értem, -
Mért nincs minden áldott nap karácsony?
/Bródy János/


Karácsony fényei, jöjjetek,
szívünket békesség töltse meg:
szeretnénk boldognak látszani,
s lehetnénk egymásnak társai.
/Balogh József /


Karácsonyi ajándék ötleteim:
az ellenségednek megbocsátás,
az ellenfelednek türelem,
a barátodnak szeretet,
a partnerednek szívesség,
mindenkinek jóindulat,
minden gyermeknek egy jó példa,
magadnak tisztelet.
/Oren Arnold/


Hópárnás nagy fenyők alatt
üljünk le a törpék közé,
burkolózzunk a hallgatásba
s húnyjuk le félig a szemünket.
/Dsida Jenő/

Néha a legapróbb családi hagyományok szülik a legdrágább emléket.
/Nicole Wise/

Esélyegyenlőség kellene!


Tisztelt Olvasók!

Támogatásukat kérjük egy igen fontos társadalmi ügyben.
Szervezetünk a MÖÖÉÉF Fórumként működik, és a fogyatékos társadalmi réteg esélyegyenlőségét,
(mozgás-,hallás- látás-sérültek és értelmi fogyatékosok) országos érdekvédelmét tűzte zászlajára.

Fórumunkat a társadalmi igény hozta létre, az emberi jogokat sértő törvénykezési gyakorlat, és a társadalmi
elszigeteltségünkből fakadó, a társadalom felől egyre fokozódó intolarencia, melyet szándékosan vagy nem,
esetleg hozzá nem értésből, vagy az ismeretek hiányából fakadóan, de a politika is támogat.

Felismerve hogy sorsunk irányítását önkezünkbe kell szükségszerüen venni, mert mástól nem várhatjuk hogy
felismerjék gondjainkat, és megoldást is magunknak kell keresni, és kihasználva a modern technika, az internet adta lehetőségeket, sikerülte leküzdenünk az első akadályt az elszigeteltségünket, és megalakult a

"MÖÖÉÉF
Mozgássérültek Öntevékeny Önszerveződő Érdekvédelmi, és Érdekérvényesítő Fóruma"

Röviden
MÖÖÉÉF, vagy még rövidebben a Fórum.

Helyzetünk feltárása után kidolgoztuk a legmegfelelőbb cselekvési tervet, legfontosabb elemeként az Esélyegyenlőségi Normakontrollt határoztuk meg, mely záloga annak hogy a magyarországi esélyegyenlőségi helyzet tovább ne romoljon, így a már meglévő gondjainkat megoldva nem születnek újabbak helyettük, ahogyan ezt eddig tapasztaltuk.
Eddigi minden erőfeszítésünk sziszifuszi, haszontalan tevékenységnek bizonyult, mintha a ránk szakadó lavinát akartuk volna zsákokban visszavinni a hegyre.

Az Esélyegyenlőségi Normakontroll elfogadtatása óriási lehetőség, és  óriási feladat számunkra, össze kell fognunk minden fogyatékost, és ehhez kérjük az önök segítségét.

Mivel anyagi források nem állnak rendelkezésünkre, támogatókat keresünk, kizárólag természetbeni
támogatásukat keresve.

Esélyegyenlőségi küzdelmünkhöz keresünk támogatókat:
- akik nevüket adják
- akik befolyásukat adják
- akik médiatámogatást tudnak nyújtani
- akik médiamegjelenéseinket anyagilag finanszíroznák,
- akik médiakapcsolatokkal rendelkeznek és érdekünkben használnák
- természetbeni juttatásokkal segítenek minket
- kedvezményekkel támogatnának
- erkölcsileg mellénk állnak
- nemzetközi médiamegjelnésünket elő tudnák segíteni
- vagy amire mi nem gondoltunk, de segíthetné fórumunkat céljai elérésében.

Minden érdekünkben kifejtett eröfeszítést köszönünk!

Kérjük segítsenek minket alkotmányos, és emberi jogainkért folytatott küzdelmünkben támogatásukkal.
Nem pénz, de "fegyver", és "paripa" kell terveinkhez.

Végezetül Fórumunk az interneten lévő GOOGLE csoportként müködik, érdeklődés esetén bárkit szívesen látunk magunk között, feliratkozni a mooeef+subscribe@googlegroups.com
email címre küldött levéllel lehet,  hónlapunkon pedig bőséges információkkal várunk minden kedves érdeklődőt.
www.mooeef.hu

Szívélyes üdvözlettel
Szücs Sándor Győző
A MÖÖÉÉF nevében
Budapest 2009. október 01.

Mi az a MÖÖÉÉF

"MÖÖÉÉF Mozgássérültek Öntevékeny Önszerveződő Érdekvédelmi, és Érdekérvényesítő Fóruma"               www.mooeef.hu
feliratkozás listáinkra:
mooeef+subscribe@googlegroups.com
mooeefetc+subscribe@googlegroups.com
mooeefflame+subscribe@googlegroups.com
Leiratkozásnál a kötöjel után subscribe helyett unsubscribe kell

2009. december 7., hétfő

A MEOSZ Elnöke számtanórát tart!

Kedves Marcsi és Listatagok!
Egy kis matematika példa és egyebek. A MEOSZ-nak (tagegyesületeinek, amelyből jelenleg 108 van és nekik 844 helyi csoportjuk)) jelenleg 210.000 tagja van.

Egy Petős kezelés egy fő részére - amelyet az SM Egyesület (amelynek 103 tagja van) támogatott egy pályázati forrásból, egy évre 150.000 Ft térítési díjba kerül. Az SM Egyesület egy pályázati forrásból 4 fő kezelésének támogatására kapott egy évre lehetőséget.

Pető Intézet egy van az országban, történetesen Budapesten, a Meosz tagegyesületeinek tagjai közül 11.000 ember él Budapesten.

Ha a 210.000 tag közül akár pályázati úton meghirdetnénk egy 150.000 Ft éves díjú kezelés lehetőségét és erre csak a tagság 5 %-a jelentkezne (mint az SM Egyesület tagjaiból), az 10.500 főt jelentene, ez szorozva 150.000.- Ft összeggel = 1.575.000.000.- Ft.  forrást igényelne. Az MEOSZ és a tagegyesületek működésének teljes éves költségvetése 160.000.000.- Ft. (csak egy nullával kevesebb, mint az előző összeg) 

Ha csak a Budapesten élő tagok pályázhatnának és nekik is csak az 5 %-uk kaphatna támogatást, akkor 550 fő támogatása 82.500.000.- forintba kerülne. Ebben az esetben 550 budapesti tag támogatása a MEOSZ és a 108 tagegyesület egész éves működési támogatásának több mint a felét elvinné, ami azt jelentené, hogy a tagegyesületek működése teljesen ellehetetlenülne.  Ez igazságos lenne vajon? Miért csak a Budapestiek, hogyan, milyen elvek alapján kiválasztva a támogatható személyeket, stb?

Talán a számok bizonyítják, hogy ez az óhaj, ebben a formában, a MEOSZ számára teljesíthetetlen.
Helyette a MEOSZ pályázati úton, a tagegyesületek rendelkezésére bocsát gyógytorna és egyéb egészségmegőrző programok támogatására mintegy 10 millió forintot, amelyből a tagegyesületek rendszerint csoportos gyógytorna és egyéb egészségmegőrző, állapot javító programokat szerveznek.

A levélben kifogásolt , MEOSZ által nyújtott támogatások nem használhatók fel csak szórakoztató programokra, legfeljebb tömeg és szabadidő sport programokra (egészség megőrzés) az esélyegyenlőséget segítő, tudatosságot, ismereteket növelő képzési programokra, ifjúságot bevonó és szülőket segítő programokra, valamint az egyesületi hálózat fenntartását és működését segítő fütés, világítás, közüzemi díj számlák, az önkéntes aktivisták utazási és telefon költségeit fedező kiadásokra, szigurú, az államháztartási törvényben megszabott módon történő elszámolási kötelezettséggel. Ennek a forrásnak a nagyságrendje éves szinten mintegy 65- 70 millió forint.

Javaslom, hogy a MEOSZ honlapján nézzétek meg a Közhasznúsági jelentést, amelyből meggyőződhettek a leírtak valóság tartamáról és a felhasználások összetételéről.
Örülünk, hogy vannak olyan egyesületeink (közte a budapesti SM egyesület is) amelyek pályázati úton hozzá tudnak járulni néhány tagjuk célzott egészségügyi ellátásához, ez egyébként a tagegyesületek aktivitásától pályázati képességétől és egyéb lehetőségeitől, valamint a kiírt pályázatok mennyiségétől, céljaitól függ (ez sajnos évről évre kevesebb)

A MEOSZ azonban nem erre jött létre, nem ezt képes teljesíteni, hanem elsősorban egy nagy hálózat működésének segítését,  amely nagy lobbyerőt és érdekérvényesítő képességet jelent a mozgássérült emberek ezreit, tizezreit, százezreit érintő ügyekben.
Ennek mostani "eredményéről" az előző levelemben beszámoltam, nem számítva arra, hogy ez, az  ezen a listán aktív listatagok számára bármely módon eredményként értékelhető, mint ahogyan az kiderült.

A mostani magyarázatra sem számítok elfogadásra, befogadásra, de legalább megpróbáltam egy kicsit világosabbá tenni a helyzetet.
Üdvözlettel: Hegedüs Lajos

Reaglás Hegedűs Lajos levelére

Mivel az alábbi levelezés a Magyar Hydepark nevű listán folyt - ami nem a MEOSZ 'Mozgilevlist' nevű saját listája, ahol moderáció miatt nem minden kérdést lehet feltenni, és nem engedi be a moderátor - ezért kaptam Hegedűs Lajostól én is választ - és Marcsi is - bár, a válasz nem volt kielégítő, hiába magyarázta a magyarázhatatlant!


Megkésett reagálás, kérdés e témában!
Elég szomorú, hogy a MEOSZ nem finanszíroz ilyen ellátást! Szomorú, hiszen fogyatékkal élő emberekről van szó! Azt viszont megkérdezném, hogy egy-egy rendezvényt, ahol nem minden fogyatékkal élő tud megjelenni önhibáján kívül, állapotából adódóan, miért támogatnak 100 ezrekkel? azt hiszem egy Petős kezelés is finanszírozható lehetne. Ha már humánusak akarunk lenni! Én a MEOSZ-tól még semmit nem kértem, kaptam.
De akinek szüksége lenne rá miért nem?
Marcsi

Hegedűs Lajos MEOSZ Elnök levele

Kedves Mazsi és Szaki!
Az ég áldjon meg benneteket miért marakodtok már megint? Olyan jó volt pár hónapig, hogy nem ment a marakodás! Mazsi állított valamit, ami nem állta meg a helyét, Szaki megvizsgálta és válaszolt rá. Unatkoztok talán, hogy ebből az ügyből megint ÜGYET akartok gerjeszteni?
Amúgy, a Pető Alapítványnak  az SM Egyesület fizetett a  kezelésért egy pályázati pénzből, amely ugyan a MEOSZ egyik tagszervezete (van belőle több mint 100) de természtesen gazdasági és jogi szempontból teljesen független a MEOSZ-tól. A kifizetést Gáspár Zsuzsa az SM Egyesület elnöke intézte és utalványozta egy általuk elnyert pályázati forrásból, amelyből 10 hónapig tudnak kezeléseket finanszírozni, kizárólag SM betegek részére. Erről Szakinak nem kellett tudni - nem is tudhatott, mert az Egyesület telejsen független.

Tanulság: ha Mazsi kérdésként és nem állításként írja meg a dolgot, akkor Szaki nem rág be, ha Szaki nem rág be, akkor Mazsi nem sértődik meg. Ilyen egyszerű lenne a békés egymás mellett élés! Legalább ne egymás ellen harcoljatok, van annyi más ahol ezeket az energiákat tényleg hasznosítani lehetne.

Amúgy, ha már írok, akkor beszámolok a MEOSZ által más szervezetekkel szorosan együttműködve folytatott lobby eredményeiről, amelyet a 2010. évi költségvetés fogyatékos embereket érintő tételei kapcsán folytattunk és amelyek közül néhány a listán is téma volt:
1.) Nem vonják meg a fogyatékossági támogatást attól, ahol egy családban több fogyatékos ember él és kap fogyatékossági támogatást. Az előterjesztés félreérthetően volt megfogalmazva, jelzésünk alapján kijavították.
2.) A szociális intézményi normatívák összegét csökkentette a Kormány (és a Parlament), azonban a legnehezebb helyzetbe kerülő civil intézmény fenntartók számára két pályázati forrást hirdetnek meg: egy 200.000.000 Ft összegű forrást a civil fenntartású Lakóotthonok számára és egy 426.000.000.- Ft összegű forrást a civil fenntartású egyéb szociális intézmények számára.
3.) A fogyatékos embereket ellátó gyógypedagógiai intézmények támogatását csökkentette a Kormány (és a Parlament), de a civil intézmény fenntartók számára egy 100.000.000.- Ft összegű pályázati forrást nyitott meg és fog meghirdetni.
4.) Az ÉFOÉSZ által vezetett közös lobby egyik sikereként önálló normatív soron jelent meg a fogyatékos embereket ellátó Lakóotthonok támogatása - ugyan nem emelt összeggel (csak az előbbi pályázati forrással emelve) de ezzel elismerték, hogy ez az önálló intézmény fajta költségesebb, de lényegesen korszerűbb és emberibb, mint a nagy bentlakásos intézetek fenntartása.
5.) Az ÉFOÉSZ és a TASZ által vezetett, de általunk is támogatott lobby eredményeként, a  NFÜ visszavonta és átdolgozza a nagylétszámú szociális intézmények lebontása és az itt elhelyezett fogyatékos emberek korszerű 10 -12 fős lakóotthonban való elheyezésének támogatására szakszerűtlenül és ellentétes hatást kiváltó módon kiírt pályázatát. Az új pályázat kiírásába bevonja a civil szervezeteket.
6.) Nem csökkentették a súlyosan mozgássérült emberek gépjármű szerzési és átalakítási támogatására vonatkozó költségvetési forrást (sajnos nem is növelték, a tervezett szám azonos a 2009. évivel)
7.) Nem szüntették meg a súlyosan mozgássérült emberek Lakás Akadálymentesítési Támogatását (miközben az összes egyéb lakáscélú támogatás folyósítását "felfüggesztették". (szocpol kedvezmények, kedvezményes hitelek, stb.)
8.) Összességében,  nem csökkentették a fogyatékos emberek  országos civil szervezeteinek a támogatását, de a közvetlen hozzáférés nagyságrendjét csökkentették és a támogatási összeg egy jelentős részéhez csak pályázati úton lehet hozzáférni.
9.) Sikerült az intézményi szociális foglalkoztatásra fordítandó normatív támogatás tervezett összegét az eredeti 3 md. forintos tervhez képest 5 md. forintra emelni. Ezzel kb. 800 súlyosan fogyatékos ember munkahelyét sikerült megmenteni.
10.) Sajnos csak részben sikerült a fogyatékos emberek nappali intézményeinek normatív támogatásának folyósítását megmenteni abban az esetben, ha az intézményben szociális intézmény foglalkoztatás is folyik. A lobby eredményeként azonban ezeknek az intézményeknek remélhetően nem kell forráshiány miatt megszűnniük, bár a gazdálkodásuk nehezebb lesz mint eddig.
11.) A megváltozott munkaképességű emberek nyílt munkaerő - piacon történő foglalkoztatását segítő bértámogatási rendszerhez az eredetileg tervezett 12 md. forint forrás mellé még sikerült 3 md. forint EU pályázati forrást csatlakoztani. Ennek eredményeképpen, nem kell, hogy csökkenjen a nyílt munkaerő - piacon foglalkoztatott mv. munkaképességű munkavállalók száma.
12.) Nem csökken a Támogató Szolgálatok számára 2009 évben rendelkezésre álló forrás 2010. évben, az eredetileg tervezett csökkentés 10 %-os mértékű volt.

Hát eddig ennyi, de a harc még folytatódik, mert jó néhány Kormányrendelet megalkotása folyik, amelyben további aknák vannak elrejtve, amelyek ha robbannak, akkor a fogyatékos emberek helyzete tovább romolhat.

Ilyenek pl: a gyógyászati segédeszköz ellátás rendszerének az átalakítása, a tömegközlekedési utazási kedvezmények köre, a szociális foglalkoztatás rendszerének pályázati útra történő átállítása, stb.

Megpróbálunk résen lenni és megakadályozni azt, hogy az életünk lehetetlenné váljon, de a helyzet nehezedését teljes egészében biztosan nem tudjuk kivédeni. Csak azt tudjuk jó esetben megakadályozni, hogy a fogyatékos emberek helyzete ne romoljon nagyobb mértékben mint a magyar átlag. Ha ezt sikerül elérni, akkor lehet, hogy

Ti elégedetlenek lesztek velünk, de én boldog és elégedett leszek, mert én ismerem, hogy honnan sikerül esetleg idáig eljutni. A kiinduló helyzet az volt, hogy a magyar lakosságot átlagosan érintő 10 %-os élet helyzet romláshoz képest, a fogyatékos emberek élethelyzete, több összetevő együttes hatásaként további 20 -25 %-al romolhatott volna.
Ítéljétek meg, hogy sikereket értünk el, vagy kudarcokat szenvedtünk.

Tisztelettel és üdvözlettel: Hegedüs Lajos a MEOSZ elnöke

Szakály József Főtitkár válasza

Kedves Mazsi!

Légy szíves, áruld el Nekem, hogy Te láttad-e az SM-es társad tornájáért kiállított számlát?
Mert szerintem ha láttad, akkor azt is látnod kellett volna, hogy azt nem a MEOSZ fizeti, tehát a vevő nevén bármi szerepel, csak a MEOSZ nem.

De azért most megfogtál, mert elbizonytalanodtam, és nem tudtam rá kapásból válaszolni, és mert azt hittem, van valami, amiről a számlázási rendszerben nem tudok.
De miután a számlák nagy része rajtam megy keresztül, a kifizetés ténye nem kerülhette volna el a figyelmemet.
Ennek ellenére utána néztem, de a MEOSZ szállítói között a Pető intézet nem szerepel. Ebben az évben egyetlen egy számlát sem fizettünk nekik, de Ők sem nyújtottak be felénk ilyen számlát.
Az előfordulhat, hogy az Alapítvány vagy az Egyesület fizeti ki a torna óradíját,de az nem azonos  a MEOSZ-al.

Tehát itt és most tényként közölhetem Veled, hogy a MEOSZ a Petőnek egy fillért sem fizet ki sem tornadíjként, sem másért.

Az meg az Én kérdésem, hogyan tudnál olyan dologról, ami meg sem történik.

Az egy másik kérdés, hogyan állíthatsz be tényként olyan dolgot, aminek a valódiságáról, az arra vonatkozó állítás igazáról nem győződtél meg.

Üdv
Szaki

Miért jó az egysületi tagság?!


Ezt a levelet a MEOSZ Titkárának - Szakály Józsefnek írtam először, mikor hallottam, hogy  ilyenre is van lehetőség.


Kedves Szaki! ...most Neked teszem fel a kérdésem személyesen - és erre várok választ!
Már 25 éve járok a Petőbe Intézetbe tornára...kb. 5 éve mindenért fizetni kell (az utiköltég térítést viszont a Ptőtől az állam már lassan 5 éve megvonta), és jár velem eg SM-eses
beteg is...az igaz, hogy őt egy alapítvány szállítja ingyen, ami nem tartozik rám...
DE - a torna óradíjat a MEOSZ fizeti helyette!
Ez hogy lehetséges?
...mivel mozgássérült egyesületi tag vagyok , erről én mért nem tudok, vagy helyettem mért nem fizet a MEOSZ?

Ha nem tudsz rá válaszolni, vedd elő a megfelelő képzettségű munkatársaidat, mert ennek nyoma kell, hogy legyen nálatok! ...és kérdezd meg tőlük, hogyis intéződött az el!

Én meg valahogy ilyenről mért nem hallok?
Ez is egy kérés!
Mazsi

Görögdinnye sütemény











Hozzávalók 4 személyre:
50 dkg darált keksz
25 dkg margarin
25 dkg porcukor
1 csomag vaníliás cukor
1 csomag tortadara csokis
1 darab zöld ételfesték
1 darab piros ételfesték pl málnás
1 üveg mandula aroma
pici tej


Elkészítés:
A margarint a cukorral és a vaníliás cukorral kikeverjük. Hozzáadjuk a kekszet és annyi tejet, hogy jól formázható masszát kapjunk. A tésztát ketté vesszük. Az egyik felébe beletesszük a piros ételfestéket, és hozzá gyúrjuk a tortadarát (ezek lesznek a magok), a másik felébe a zöldet és az egész üveg mandula aromát. Ping-pong labda nagyságú golyókat formázunk a pirosból. A zöldet szétlapítjuk és rádolgozzuk a pirosra. (ez lesz a héj). Hűtőbe tesszük és tálaláskor szeleteljük. 4-be, 8-ba...

2009. december 6., vasárnap

Mikulás vers




Téli este, holdas este,
halkan hull a hó.
Téli este, holdas este,
siklik egy szánkó.
Itt egy ablak, ott egy ablak,
halkan kinyílik.
Kis cipőbe, nagy cipőbe,
ajándék hullik.
Másnap a sok gyermek arca
csupa ragyogó.
Vígan mondják: "Itt járt a jó
öreg Télapó!"

Nem is létezik a Mikulás?


A Mikulásnak - hála a különböző időzónáknak és a Föld forgásának - (24 helyett) 31 óra áll rendelkezésére az ajándékok kihordására (ha feltételezzük, hogy keletről nyugatra halad, ami logikusnak tűnik). Ebből az következik, hogy 822.6 látogatást tesz másodpercenként. Ez azt jelenti, hogy 0.001 másodperce van minden egyes háznál, hogy leparkoljon, beugorjon a kéményen, megtöltse a zoknikat, a többi ajándékot szétszórja a fa alatt, visszamásszon a kéményen keresztül, és felpattanjon a szánra. Ha feltételezzük, hogy a szóban forgó 91.8 millió otthon egyenletesen helyezkedik el a Föld felszínén (ami persze nem így van), akkor két ház között a távolság 1,2 km, a teljes út pedig 117 millió km, nem számolva azokat a kitérőket, amiket még a Mikulásnak is meg kell ejtenie.
A Mikulás nem létezik. :)
De mi szeretjük!!