2014. január 3., péntek

Terminál

Jó pár évvel ezelőtt teljesen véletlenül futottam bele a Terminálba és szándékomon kívül esett, hogy megnézzem, de az élet úgy hozta, hogy elkezdett pörögni a DVD lemez és számomra akkor még érthetetlen okoknál fogva odaragadtam a tolószékemmel és a stáblistáig el sem mozdultam. Tetszett, így félretettem az agyamba, hogy "Na majd egyszer újra nézem". Ez meg is történt ma és ismét letaglózott egyszerűségével és most azért ülök itt, hogy megosszam veletek ezt, azaz elmondjam a választ a millió dolláros kérdésre, miszerint miért is jó film a Terminál?

Egy tegnap esti beszélgetés adta az apropóját, hogy ma újra megnéztem - akivel beszélgettem, azt mondta "Ő is szeretné, ha valaki olyan kütyüt csinálna neki). Először nem tudtam, miről van szó, aztán kiderült, hogy a filmben Tom Hanks egy férfi mosdóból milyen romantikus helyet varázsolt a reptéren.

Steven Spielberg remek történetet választott amikor nekikezdett ennek a projectnek, hiszen már az alapkoncepció is zseniális. Szerintem, az egy helyszínen játszódó alkotásokat a legnehezebb élvezhetővé tenni. De azért a terminált mégsem tekinthetjük egy helyszínnek, főleg, hogy sok helyre Viktor rendszeresen visszatér. A történetvezetés feszes, érdekfeszítő és rendelkezik valamivel, amivel nagyon kevés film: egyszerűen olyan atmoszférája van, hogy muszáj nézni.

Ehhez azért kell egy erős színészgárda és egy jól megírt forgatókönyv is. Tom Hanks egy zseni, ha színészkedésről van szó és Catherine Zeta-Jones is remekül alkalmazkodik hozzá. Gondolom nem lövök le semmiféle poént, hogy részben a kettejük kapcsolatáról is szól ez az egész és ehhez kell egy kémia, amit bizony nem egyszerű összehozni. Ebben az esetben ez tökéletesen megvan és bár Zeta-Jones karaktere nem az átlagos szerelmi szálat vezeti fel, de mégis valahogy életszaga van az egésznek.
Minden mellékszereplő hozzájárul a film sikeréhez, Stanley Tucci remekül hozza a kicsit korrupt terminálvezetőt és úgy en block az ott dolgozók mind valós érzetet keltenek mind kinézetileg, mind mentalitásilag.

Mégis a show egyértelműen Hanks-é, ugyanis Viktor Navorski-nál kevés szerethetőbb karakter létezik véleményem szerint a filmtörténelemben. El tudja érni megfelelő átszellemülés után, hogy vele együtt nevessünk-szomorkodjunk és úgy gondolkodjunk lassan, ahogy ő, csak azzal a kivétellel, hogy példát mutat mindenkinek a viselkedésével. Amikor ugyanis mi nagyjából mindenkit elküldtünk volna a francba, akkor ő tovább lép és alkalmazkodik az új helyzethez. Felül tud emelkedni a problémáin és ez kulcsfontosságú a történet alakulását illetően.



2014. január 1., szerda

Benedek Elek - Újesztendei ének

„Adjon Isten, ami nincsen
Az új esztendőben!”
Így énekelt Arany János
Rég elmúlt időben.
Adjon Isten, ami nincsen,
Én sem kérek másat.
Hogy mi nincsen, nem kell ahhoz
Semmi magyarázat.

Minden ember maga tudja,
Mi néki hiányos,
Azért kérte azt, ami nincsen,
A jó Arany János.
Ami megvan, bolond kéri:
Meg a telhetetlen,
Kérjük hát csak, ami nincsen,
Egyezzünk meg ebben.

Kevés a „van”, sok a „nincsen”,
Ma is, miként régen,
De a sok közt, hogy egy nincsen,
Rettentő nagy szégyen.
Nincs szeretet a szívekben:
Ez a legfőbb „nincsen” –
Szeretetet a szívünkbe:
Ezt adjon az Isten!


2013. december 29., vasárnap

Rózsaszín bugyi és fazékverés

Mi hoz szerencsét az újévre? Babonák és vicces szokások a föld minden tájáról.

Ön mit tesz azért szilveszter éjjelén, hogy szerencsés legyen a következő éve? Lencsét eszik a gazdagságért? Kerüli a csirkéből készült ételt, ami elkaparhatja a szerencséjét? Újév hajnalán igyekszik elsőként friss vízben mosakodni az egészsége érdekében?

Magyarországon számos fura, de józan paraszti ésszel teljesen logikus szokás kötődik szilveszter éjjeléhez, illetve az újév első hajnalához. Nincs ez másképp a világ többi pontján sem, szinte mindenütt léteznek babonás rituálék, amikkel az emberek megpróbálják pozitív irányban befolyásolni következő sorsukat a következő évben.

Brazília
A fehérneműről nem szólnak feljegyzések, ki tudja, a klíma és a brazil vérmérséklet talán szükségtelenné is teszi a viseletét, a ruha viszont mindenképpen fehér, mert attól megijednek a rossz szellemek.
A fehér ruhában viszont le kell menni a partra és, hogy könnyedén legyőzzük az akadályokat, át kell ugrani hét hullámot a, vagyis hét minden napjáért egyet. Nem árt, ha viszünk magunkkal virágokat is és a tengerbe szórjuk, vagyis Lemanja Istennőnek ajándékozzuk őket! Vigyázzunk, mert ha a hullámok visszaadják az ajándékot, azt jelenti, hogy nem tetszettek az Istennőnek. Nem tudjuk, hogy a biztos siker érdekében szabad-e követ kötni az adományra, de valószínűleg csalásnak számít.

Chile

Ha valami bizonyíthatja, hogy az újévi szokásoknak van értelme, talán az, ha kiderül, hogy a világ átellenes pontjain, egymástól függetlenül ugyanaz a szokás alakul ki. Márpedig Chileben, csakúgy mint Magyarországon a lencseevés van szokásban. A dél amerikai országban legalább egy kanállal meg kell ennie annak, aki pénzügyi helyzetének javulását várja az újévtől. Előtte azonban érdemes kiseperni az egész házat, hogy eltávolítsuk belőle a rossz energiákat.

Kolumbia
Aki mesés utazásokra vágyik az szilveszter éjjelén fog egy üres bőröndöt, és körbesétál a környéken, hogy az újévben világot láthasson.

Oroszország
Az oroszok egy már-már a fekete mágia határait súroló szertartást végeznek el szilveszter éjjelén. Egy papír fecnire felírják szívük legtitkosabb vágyát, majd a meggyújtják, és a hamut egy pohár pezsgőbe szórják, amit aztán egy hajtásra kiisznak, majd az újévben várják, hogy a kívánságuk teljesüljön.

Skócia
A skótok elsősorban természetesen isznak, lehetőleg minél több, és minél jobb whiskyt. Ezentúl szomszédokat látogatnak, s ehhez a szokáshoz kapcsolódnak babonáik is. Fontos, hogy ki lépi át egy ház küszöbét elsőként éjfél után. A jó ember, főleg ha sötét hajú, és férfi, aki ráadásul ajándékot is hoz (kenyeret, whiskyt, vagy aprópénzt) szerencsét hoz, míg egy világos hajú nő egyenértékű a katasztrófával. Skóciába lehet cselezni is: a ház lakója is érkezhet először a házba, csak éjfél előtt ki kell mennie, és csak az után mehet vissza, hogy az óra elütötte az éjfélt.

Spanyolország
Szőlőt esznek a szerencséért és a gazdagságért szilveszter éjjelén, az éjélt ütő óra minden kondulására egy-egy szemet, vagyis összesen tizenkettőt. A spanyol boltokban külön erre a célra gyártott 12 szemes szőlőpakkokat lehet kapni.

Új Zéland
Míg Európában a mulattság zajával, petárdákkal és tűzijátékkal igyekszünk elűzni az újévből a rossz szellemeket, Új Zélandon még egy lapáttal rátesznek és lábasat és fazekakat ütlegelnek amilyen hangosan csak tudnak.

Argentína
Férfiaknak és nőknek egyaránt tanácsos vadonatúj, rózsaszín fehérneműben átmulatni magukat az új évbe, mert azzal bevonzzák a szerelmet magukhoz a következő évre.
Pontban éjfélkor pedig lehet, hogy jobb nem egyből egymás nyakába borulni és csókot váltani, hanem rögtön lépni egyet, mégpedig jobb lábbal előre, hogy szerencsésen haladhassunk át az újéven!

Ha figyelmesen végigolvassuk a listát, rá kell jönnünk, hogy bár nem egyszerű, de biztos, ami biztos végig lehet csinálni az összes népszokást. Némi logisztikát igényel, de abszolút kivitelezhető! Ha mégis úgy dönt, hogy inkább a saját módszereiben  bízik, írja meg kommentben, Ön mi csinál szilveszterkor egy szerencsés újév reményében!