"A Taigetosz legendája
Az újszülött csecsemővel apja nem rendelkezett, hanem karjába vette, és elvitte a Leszkhé nevű helyre, ahol a törzsek vénei összegyülekeztek és megvizsgálták a kisdedet. (?) ha idétlen vagy nyomorék volt, bedobták a Taügetosz szakadékába ? azzal a meggyőződéssel, hogy nem előnyös sem a gyermeknek, sem az államnak, ha egy születésétől kezdve gyenge és életképtelen ember életben marad.
A spártaiak hírhedt szokása a későbbiek során nagy karriert futott be, csodálói és kritikusai egyaránt akadtak. Csodálói, köztük például a hasonló gyakorlatot folytató náci Németország vezetői amellett érveltek, hogy a társadalomnak meg kell védenie magát a fölösleges koloncnak bizonyuló, folyamatos ápolást és gondozást igénylő polgároktól, míg a kritikusok - és ma természetesen ők vannak többségben - azt mondták, hogy mindenkinek, bármilyennek is született, joga van az élethez. Arról azonban kevesebb szó esik, hogy mi áll a kegyetlen szokás mögött, mint ahogy arról is kevesen tudnak, hogy a görög világban bevett szokás volt a gyerekek kitétele."
Ezután a bevezető után térnék rá, hogy miért is született meg ez a bejegyzésem...de szögezzük le - nem vagyok "úr" és nem is leszek az, ezek után meg nem is szeretnék az lenni!
Mivel 28 éve elmúlt, hogy rokkant lettem, nem születésemtől fogva vagyok az, de ez a tényen nem változtat, és így én is bekerültem a magyar rokkantak csoportjába...de, a balesetem milyensége miatt, egy bizonyos ponton túl nem várhattam további javulást!
Idézek Lovassy Úr leveléből:
"Szívből kívánom, hogy mindazok a körülmények, amelyek most negatívan érintik, kedvezően változzanak."
...mivel 28 év alatt, mindazok a körülmények, amelyek negatívan érintenek, nem változtak, ezután se várhatok változást - azaz várni várok, mert a várakozás nagymestere lehetnék, és meg is tanultam várni, és idővel megtanultam türelmesnek is lenni, de ez kevés!
Már kezdem érteni, hogy azoknak a mozgássérülteknek, akik önellátóak (nincsenek mások segítségére utalva) -miből telik mindenre - utazás, külföld, egyedi aktív kerekesszék, autó, lakás... Sajnos, én nem tudok sem sportolni, sem író nem vagyok, sem semmilyen művész, akivel az országimázst lehetne emelni...
Egy mezei mozgássérült meg nem szép képet mutat ugye az UNIO-előtt, és a nyugat előtt!
...mert velünk csak a baj van, segítségre szorulnánk - és nem tudunk fényesen csillogni a TV-ben, különböző médiákban, hogy lám-lám, Magyarország a rokkantak Kánaánja, itt mindenki elérhet mindent, és mennyi segítséget kap! :(
Látom, hogy sok cikk, TV-riportok mindig olyanokról szólnak, akiknek a bajban is "szerencséjük van", és hepiend a történetük - tényleg meseszerű...
...de sajnos ezekből van kevesebb - olyanokról viszont alig lehet olvasni, akikkel ilyen csoda a bajban sem történik meg, de élniük kell a szürke hétköznapjaikat, kinek jobban, kinek kevésbé jobban!
Elgondolkodtam azon is, hogy bár ezek az emberek is mozgássérültek, sajnos én is az vagyok, de ha a sérülésünket és fizikai állapotunkat kellene összehasonlítani, és úgy viszonyulnék hozzájuk, mint a csontváz Arnold Schwarzenegger.
Most nem irigy vagyok sem rájuk, sem másra, csak elgondolkodtam...
Az én életem nem lett hepiend - engem a baleset óta teljesen el kell látni, mint egy nagy csecsemőt...és hiába próbálkoztam a 28 év alatt, nem sok segítséget kaptam senkitől, ráadásul anyagi okok miatt egy kis faluba vagyok elzárva...mivel a szüleim sosem gazdagodtak meg a munkából, és már nem is fognak!
...de hát, az én életem nem olyan, hogy címoldalra kerüljek, vagy a TV-be...
...és végül a Prima Primissima Alapítvány (Dr. Lovassy Tamás) levele:
"Kovács László úr részére!
Az újszülött csecsemővel apja nem rendelkezett, hanem karjába vette, és elvitte a Leszkhé nevű helyre, ahol a törzsek vénei összegyülekeztek és megvizsgálták a kisdedet. (?) ha idétlen vagy nyomorék volt, bedobták a Taügetosz szakadékába ? azzal a meggyőződéssel, hogy nem előnyös sem a gyermeknek, sem az államnak, ha egy születésétől kezdve gyenge és életképtelen ember életben marad.
A spártaiak hírhedt szokása a későbbiek során nagy karriert futott be, csodálói és kritikusai egyaránt akadtak. Csodálói, köztük például a hasonló gyakorlatot folytató náci Németország vezetői amellett érveltek, hogy a társadalomnak meg kell védenie magát a fölösleges koloncnak bizonyuló, folyamatos ápolást és gondozást igénylő polgároktól, míg a kritikusok - és ma természetesen ők vannak többségben - azt mondták, hogy mindenkinek, bármilyennek is született, joga van az élethez. Arról azonban kevesebb szó esik, hogy mi áll a kegyetlen szokás mögött, mint ahogy arról is kevesen tudnak, hogy a görög világban bevett szokás volt a gyerekek kitétele."
Ezután a bevezető után térnék rá, hogy miért is született meg ez a bejegyzésem...de szögezzük le - nem vagyok "úr" és nem is leszek az, ezek után meg nem is szeretnék az lenni!
Mivel 28 éve elmúlt, hogy rokkant lettem, nem születésemtől fogva vagyok az, de ez a tényen nem változtat, és így én is bekerültem a magyar rokkantak csoportjába...de, a balesetem milyensége miatt, egy bizonyos ponton túl nem várhattam további javulást!
Idézek Lovassy Úr leveléből:
"Szívből kívánom, hogy mindazok a körülmények, amelyek most negatívan érintik, kedvezően változzanak."
...mivel 28 év alatt, mindazok a körülmények, amelyek negatívan érintenek, nem változtak, ezután se várhatok változást - azaz várni várok, mert a várakozás nagymestere lehetnék, és meg is tanultam várni, és idővel megtanultam türelmesnek is lenni, de ez kevés!
Már kezdem érteni, hogy azoknak a mozgássérülteknek, akik önellátóak (nincsenek mások segítségére utalva) -miből telik mindenre - utazás, külföld, egyedi aktív kerekesszék, autó, lakás... Sajnos, én nem tudok sem sportolni, sem író nem vagyok, sem semmilyen művész, akivel az országimázst lehetne emelni...
Egy mezei mozgássérült meg nem szép képet mutat ugye az UNIO-előtt, és a nyugat előtt!
...mert velünk csak a baj van, segítségre szorulnánk - és nem tudunk fényesen csillogni a TV-ben, különböző médiákban, hogy lám-lám, Magyarország a rokkantak Kánaánja, itt mindenki elérhet mindent, és mennyi segítséget kap! :(
Látom, hogy sok cikk, TV-riportok mindig olyanokról szólnak, akiknek a bajban is "szerencséjük van", és hepiend a történetük - tényleg meseszerű...
...de sajnos ezekből van kevesebb - olyanokról viszont alig lehet olvasni, akikkel ilyen csoda a bajban sem történik meg, de élniük kell a szürke hétköznapjaikat, kinek jobban, kinek kevésbé jobban!
Elgondolkodtam azon is, hogy bár ezek az emberek is mozgássérültek, sajnos én is az vagyok, de ha a sérülésünket és fizikai állapotunkat kellene összehasonlítani, és úgy viszonyulnék hozzájuk, mint a csontváz Arnold Schwarzenegger.
Most nem irigy vagyok sem rájuk, sem másra, csak elgondolkodtam...
Az én életem nem lett hepiend - engem a baleset óta teljesen el kell látni, mint egy nagy csecsemőt...és hiába próbálkoztam a 28 év alatt, nem sok segítséget kaptam senkitől, ráadásul anyagi okok miatt egy kis faluba vagyok elzárva...mivel a szüleim sosem gazdagodtak meg a munkából, és már nem is fognak!
...de hát, az én életem nem olyan, hogy címoldalra kerüljek, vagy a TV-be...
...és végül a Prima Primissima Alapítvány (Dr. Lovassy Tamás) levele:
"Kovács László úr részére!
Tisztelt Kovács László Úr!
Mindenekelőtt megköszönjük megtisztelő bizalmát, amellyel a Prima Primissima Alapítványhoz fordult pályázati kérelmével. Nagyon sajnálom, hogy a balesete következtében élete olyan fordulatot vett, amelynek következtében sok nehézséggel, és a helyzetéből adódó kiszolgáltatottsággal is meg kell küzdenie. Szívből kívánom, hogy mindazok a körülmények, amelyek most negatívan érintik, kedvezően változzanak.
Ami a konkrét kérését illeti. A Prima Primissima Alapítvány egyáltalán nem foglalkozik szociális-egészségügyi természetű támogatások teljesítésével, sőt egyáltalán nem folyósít támogatásokat. Az Alapítvány a magyar szellemi élet, a magyar kultúra, művészetek, oktatás, közművelődés, tudomány és sport legkiemelkedőbb képviselőinek, legnagyobb egyéniségeinek kíván elismerést és elismertetést nyújtani. Célunk, hogy ezeknek a kiváló teljesítményeknek a bemutatásával hozzájáruljunk az ország egészségesebb közérzetéhez, általános versenyképességének a javításához, megismertessük az emberekkel ezeket, a nagyszerű eredményeket és teljesítményeket, továbbá az is, hogy a szellemi élet kiválóságait még nagyobb, még jobb teljesítmények elérésére ösztönözzük. A Prima Primissima Alapítvány tehát az alapítói szándék és felhatalmazás okán egyáltalán nem foglalkozik és nem is foglalkozhat támogatások odaítélésével. Így pályázati megkeresésével összefüggésben azt a választ kell adnom, hogy legnagyobb sajnálatomra nem tudunk a segítségére lenni.
Tisztelettel:
Dr. Lovassy Tamás
az Alapítvány főtitkára
Prima Primissima Alapítvány"
