2018. február 9., péntek

Terrortámadásra kell készülniük az óvodáknak és az iskoláknak

Terrortámadásra kell készülniük az óvodáknak és az iskoláknak is

Minden egyes óvodától és iskolától terrorellenes intézkedési tervet kér a kormány, az intézményeknek júniusig kell összeírniuk, hogy vészhelyzet esetén milyen intézkedéseket hoznának.

Terrortámadásra kell készülniük az óvodáknak és az iskoláknak

Fél évet kaptak a magyarországi óvodák és iskolák, hogy HIT-et, vagyis Honvédelmi Intézkedési Tervet készítsenek maguknak. Erről december végén értesítette az igazgatókat az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Az iskoláknak küldött levél szerint a potenciális terrorfenyegetettség miatt minden intézménynek fel kell készülnie egy “esetlegesen bevezetendő különleges jogrendre”. A levél alapján a HIT egy elég részletes dokumentum lesz, ami arra jó, hogy az iskolák akkor is el tudják látni a feladatukat, ha

  •     megelőző védelmi helyzet,
  •     terrorveszélyhelyzet,
  •     rendkívüli állapot,
  •     szükségállapot, vagy
  •     váratlan támadás

miatt különleges jogrendet vezetnének be az országban.

"A HIT alapján kell meghatározni a riasztás-értesítési feladatok végrehajtását, az abban érintettek meghatározott helyen és időn belüli rendelkezésre állását, a készenléti szolgálatba lépés, a honvédelmi feladat vagy a válságkezelés katonai feladati támogatásának feltételeit"


 – írják.

A minisztérium egy 34 oldalas mintát is küldött az iskoláknak, amelyben részletesen leírják, hogy vészhelyzet esetén milyen feladatokat kell kiosztani az iskolai dolgozók közt. Ezt ide kattintva lehet elolvasni.

2018. február 7., szerda

A FIDESZ VIRTUÁLIS FACEBOOK HADSEREGE

A FIDESZ VIRTUÁLIS FACEBOOK HADSEREGE.

A Fidesz egyik Facebook-katonája elmesélte, milyen virtuális hadsereget hozott létre a párt.
Bemutatta nekünk a szervezet egyik tagja azt az egész országot lefedő hálózatot, amivel a Fidesz a Facebookon is meg akarja nyerni a választást.

A Fidesz pártközpontjából küldenek ki lejárató mémeket, amiket civilnek álcázott csoportokban kell tovább osztani.
A legmeglepőbb a párt munkatársainak és az aktivistáknak az állandó ellenőrzése, ha nem osztják elég hatékonyan és lelkesen a propagandát, azonnal figyelmeztetik őket. Nem fizetett trollhadseregről van szó, a korlátlannak látszó anyagi források ellenére a Fidesz jutalmazás helyett a központi üzenteket osztó aktivisták és az őket irányítók lelkesedésére épít.
Ez a lelkesedés viszont csökken, jóval kevesebb már a Fidesz aktivistája, mint eddig.

A FIDESZ VIRTUÁLIS FACEBOOK HADSEREGE

Miközben Orbán „Hahó, facebookosok” Viktor simán beleáll abba a szerepe, hogy lövése nincs a közösségi médiáról, sőt a közrádióban „a szociális média, vagy hogy hívják ezt az internetvilágot” megjegyzésekkel túl is játssza ezt, a Fidesz egy központi agyra kötött, parancsra egyszerre mozdítható, az egész országot lefedő Facebook-hadsereget állított fel a kampányra. Ennek egyik tagja megosztotta velünk, hogyan irányítják a pártközpontból a virtuális kampánygépezetet.

2017 májusában a Fidesz pártközpontjának kérésére a párt minden képviselőjének és képviselőjelöltjének a csapatából le kellett adni egy nevet „virtuális munkatárs” pozícióra. Először azt mondták, hogy nincs jelentősége a posztnak. De alig telt el egy hónap, minden megnevezett munkatársat berendeltek a Fidesz központba. A „virtuális munkatársakat” (VM-ek) maga a Fidesz-kampányok félistene fogadta, az ember, akiről listát is neveztek el. Ez elsőre egy egynapos tanfolyam volt. Egy része Facebook-képzés volt, a fan page kezelését mutatták be, alapszinten. De ami jóval fontosabb volt, a Fidesz saját fejlesztésű rendszerének, a CAP használatának betanítása.

Mi ez a CAP? Egy feladatmegosztó és belső üzenetküldő rendszer. Ezen keresztül van összekötve minden képviselőjelölt, politikai munkatárs, és persze az előbb említett Kubatov-alapkiképzésen átesett összes virtuális munkatárs a nagy központi akarattal. Utóbbiak feladata nemcsak a képviselőjelölt hivatalos Facebook-oldalának a gondozása, hanem a központi utasítások leosztása azok felé az aktivisták felé, akik aztán vagy civilnek álcázott csoportokban vagy saját maguk osztják meg a pártszékházból érkező tartalmakat.
A Fidesz pártközpontból a CAP-on keresztül minden nap legalább egy, de legfeljebb öt feladat érkezik.

Hogy ne azon múljon, éppen gépnél van-e a képviselő Facebook-felelőse, sms-t is küldenek, hogy új utasítás jött a CAP-on. A rendszer erősen védett, a belépéshez nem elég a sima felhasználónév és jelszó, hanem, mint a legtöbb online banknál, hitelesítő sms is kell.

CAP - belépés - média

A Fidesz központi akaratának, a CAP-nak a kapuja.

A kiküldött utasítás lehet egy teljesen egyszerű alapfeladat, megosztani például a Fidesz Facebookjára posztolt tartalmat ahol csak lehet. Esetleg olyan karakterépítés, hogy a kultúra napján spontánnak ható módon minden politikus ossza meg kedvenc szerzeményét.

A Magyar Nemzet írta meg, hogy ezt a minimális személyességet igénylő feladatot sem tudta mindeki megoldani. De érkezhet arról is utasítás, hogy kommentelők szálljanak rá az ellenzéki jelölt posztjára.

Egy példa a feladatra a múlt hétről:

„Feladat leírása

Sziasztok!

Kérlek benneteket, hogy az alábbi linket, lájkoljátok a hivatalos oldalakkal, a szervezeti oldalon osszátok meg, és tegyétek be a titkos csoportba, ahonnan ezúttal a megosztásokat várjuk!

Feladat megoldásaként várom a felületeket, ahol megosztottátok!

Előre is köszönöm!”

Az utasítás végrehajtását igazolni is kell. Minden esetben határidőt adnak a feladat végrehajtására, általában 1,5-2 napot. És valóban ellenőrzik, hogy ki hajtotta végre a feladatot. Ha nem iskerült megoldani, sms-ben jön a figyelmeztetés.

Nemcsak a pártot fényező posztokat kell megosztani, hanem az ellenzéket lejáratókat is. Az ellenfelek hiteltelenítésére minden képviselőjelölt virtuális munkatársának létre kellett hozni egy úgynevezett „szembesítő oldalt”, amely helyi szinten ontja a trolltartalmakat.

Meglehetősen egyszerű megtalálni ezeket. A központból legtöbbször az ELÉG nevű Facebook-csoport posztját küldik ki kötelező terjesztésre, pénteken például Vona Gáborról kellett továbbadni ezt:


CAP - Vona Gábor

A megosztásokban könnyen kiugrik, hogy nagy valószínűséggel kik vannak rákapcsolva a Fidesz-hálózatra.

A párt helyi szervezetein kívül azok, akik valamilyen helyi civil szerveződésnek tűnnek, csak néhány példa: Kertváros Pécs, Fejér Megyei Jobbegyenes, Mátrai Betyárok, Trollkomárom, Nem érdemelnek több esélyt, Szeged többre képes, Kritika Kazincbarcika, Rábaköz nem kér a hazaárulókból, Kaposvári Fricska, Egyenesen Marcali, Igazi baloldalt Csepelen, Fogjunk össze Kispestért, de hosszan lehetne még sorolni.

Annyira azért nem kell kreatívnak lenni, a központból bőségesen küldik az ELÉG Facebook-csoport posztjait. Az ilyen típusú tartalmaknál egyébként kifejezetten kerülni kell, hogy a képviselő a saját hivatalos oldalára rakja fel (bár persze van, aki ezt simán megteszi), erre vannak a fent bemutatott kamu oldalak.

A VM-eknek létre kell hozni a helyi aktivistákból titkos csoportot is, akiknek tovább kell osztani a központból jövő feladatokat, milyen posztokat kell megosztani, lájkolni vagy kommentelni. Előírás volt, hogy ezeknek a csoportoknak a létszáma most januárra már legalább 60 fős legyen, képviselő-jelöltenként.

A központi ellenőrzés annyira alapos, hogy a CAP-ot irányító vezető mindegyik titkos csoportban tag egy kamu profillal, hogy monitorozhassa az ott folyó tevékenységet. „Volt olyan, hogy egy élelmesebb idős bácsi létrehozott egy profilt csak azért, hogy osztogassa a 0 ismerősös hírfolyamába a fideszposztokat, de a központban rájöttek, hogy van egy valódi profilja 700 ismerőssel. Rá lett szólva, hogy azzal osszon”.

A VM-ek a feladatokon túl minden nap 3 üzenetet kapnak, egy reggeli, egy délutáni és esti „szemle” nevű excel fájlt, amiben a kötelező központi üzenet és az ajánlott kommunikálható tartalom van. És még ezen felül is minden nap van érkezik egy „jó példák” nevű üzenet is, amelyben a CAP-főnök kiemeli és véleményezi a képviselőjelöltek Facebook-posztjait.

Ahhoz képest, hogy milyen éber központi kontroll alatt van a rendszer, Pócs János Soros-disznós posztja miatt nem adtak ki riasztást, nem intették óvatosabb posztolásra a képviselőjelölteket.

A képviselők nagy része a számonkérést véresen komolyan veszi, és egyfajta háziversenyként fogja fel. Minden hónap végén excelben listázni kell a képviselőjelölt facebookos tevékenységét, a követők számát, a posztok számát, az aktivitást, az eléréseket, de még az ellenfelek oldaláról is mindent, ami tudható.

A rendszert helyi szinten működtető VM-ek forrásunk szerint nagyjából három csoportra oszthatók:

    „Kezdő HÖK-ös egyetemista vagy friss diplomás, jellemzően lányok, akik életük nagy lehetőségének érzik ezt, jellemzően pontosak és precízek, de saját ötletet ne várjunk tőlük. Izgulva jegyzetelnek, ha az előadó kérdéseknek enged teret, bátran kérdeznek.”
    „Idős nénik jellemzően vidékről, akik valamilyen személyi asszisztens pozíciót töltenek be, már vagy 98 óta, s bár az összes választást végiggürcölték eddig, most nem teljesen értik, hogy mit keresnek ott.”
    „A dörzsölt öltönyös/kosztümös, NER-be vágyó fiatal törtetők. Ők azok, akik valamilyen politikus sleppjéhez tartoznak, fontoskodóak, és a személyes előrejutásuk kulcsát látják a dologban. Képben vannak a szosölmédiiával, értik a dolgukat, de a szemellenzőség odabasz.”
    
Az általuk irányított pártaktivisták a rendszert bemutató forrásunk szerint jellemzően idősek, akik tényleg meggyőződésből tolják, amit a Fidesz küld utasításban. Fiatalok alig vannak, „akik igen, azok vagy függenek a rendszertől, és nem akarják elveszteni a munkájukat, vagy ifjúpolitikusok. Ők rafkósak, mert érzik, hogy a sok ostobaság megosztásával hiteltelenek lesznek, ezért pszeudo csoportokba osztják tovább, vagy elrejtik, hogy csak ők lássák a megosztást. Így a számok megvannak (amit le kell adni), s egy esetleges elszámoltatás során is elő lehet húzni, hogy ők megcsinálták a feladatot.”

Bár mindez nagyon szervezett, a rendszert belülről ismerő forrásunk nincs elájulva a CAP-rendszer működtetőinek profizmusától. Az egyik központi kampánystáb szívesen dicsekszik azzal, hogy Amerikában három hónapig tanulmányozták Trump kampányát, és ezt próbálják leutánozni. De a forrásunk szerint mégsem jéghideg profik, sokszor érzelmi alapon tolják ki a központon keresztül a posztokat, és ha valaki szakmai érvekkel próbál viatkozni velük, érvek helyett annyit mondanak, hogy ők ezt jobbak tudják. Idegenvezetőnk a Fidesz virtuális kampányban úgy foglalta össze a véleményét:

„Szóval maga a szosölmédia rész nem profi, mert balfaszok hozzá. Viszont, és ez egy jó nagy viszont, maga a rendszer az azért odabasz. Ha belegondoltok, hogy szervezetten az egész országot lefedve képesek INGYEN folyamatosan magas aktivistást tartani a képviselői Facebook-oldalakon, az azért nem szar. Mondhatni az ember, akiről listát is neveztek el, ilyen téren egy zseni és ügyesen használja fel a régi listát. Mondanom sem kell, hogy a rezsicsökkentős ívek, a kvótanépszavazós ívek és az összes cucc, amire az utcai aktivisták emailcímet és telefonszámot írtak rá, azok most pörögnek ezerrel.”
A rendszer mégis csikorog. Hasonló virtuális csapatmozgatással nyilván minden párt próbálkozik, de a Fideszről lehet azt gondolni, hogy korlátlan anyagi lehetőséggel rendelkezik a VM-k megfizetésére és az aktivisták megjutalmazására. Erről mégsincsen szó, nem jól fizetett trollhadsereg kampányol, a NER spórol rajtuk.

„Senki ne gondolja, hogy itt túlfizetett NER-es utánpótlás van. Sok vidéki VM-nek, konkrétan gondot jelentett a Budapestre való felutazás anyagilag. Ez amúgy jellemző a Fideszre. 2010 óta megy az ígérgetés, hogy kampány van, segíts, ha nyerünk, akkor lesz honor. Más kérdés, hogy folyamatosan kampány van.”

A forrásunk szerint 2002-ben a polgári körök létrehozásával összeállt politikai erők és a köréjük épülő civil szervezetek olyan aktivistahálózatot hoztak létre, amelyek majdnem 15 évig nagyon erős kötelékek voltak. A legkisebb körök az önkormányzati képviselők körüliek, nekik fejenként legalább 10-15 aktivistájuk van, csúcsidőben, így például a 2010-es kormányváltáskor akár 50 embert is tudtak mozgósítani.

Az országgyűlési képviselő-jelöltek kampányába is ők dolgoznak be. Ahogy a forrásunk fogalmaz, zömmel a legelvakultabb Orbán-hívekről van szó, „olyan szintű a személyi kultusz, hogy ismerek olyan 60 éves nénikét, aki ha meghallja Viktor nevét, feláll és tapsol”. Sokuknak ennek ellenére viszont már kezd elegük lenni abból, hogy a boltban vagy a postán beszólnak nekik, hogy megint miket osztottak meg a Facebookon. Fidesz-szavazók maradtak, de nem akarnak már kampányolni. „Így a csúcsidőben 50 aktivistát is irányító képviselők most meg vannak lőve, mert alig tudnak felállítani 10 embert” – meséli a kampány résztvevője.

Ezek az aktivisták egyébként ingyen dolgoznak a Fidesznek, még 2010-ben sem kaptak egy fillért sem. Hogy semmit sem, az pusztán azért nem igaz, mert 2014-ben például azzal köszönték meg az aktivisták munkáját, hogy küldtek baseballsapkát, Orbán Viktor aláírásával. De ebből sem jutott mindenkinek, tíz darabot kaptak városonként.

A választókerületi elnökök eközben feszültek a központból érkező érkező folyamatos kérések miatt, pláne, ha olyan emberek adják le a megrendeléseket, akik soha nem dolgoztak választáson terepen, fogalmuk sincs, milyen erőt kell megmozgatni, de ha nem teljesül a kvóta, azonnal üzennek, hogy ez nagyon nincsen jól. Forrás.

2018. február 6., kedd

SOROS GYÖRGY INDUL A 2018-AS VÁLASZTÁSON?

SOROS GYÖRGY INDUL A 2018-AS VÁLASZTÁSON?

Olvasd végig! Megmérték: a választók többsége azt hiszi, Soros is indul a választáson.

Stop Soros -  indul a választásokon?
A magyar választók kétharmada abban a tudatban él, hogy Soros György Pártja (SGYP) is részt vesz az április 8-i országgyűlési választáson – derül ki a Policy Agenda közvélemény-kutatásából, amely a Zoom.hu megbízásából készült.

CSAK MINDEN NEGYEDIK VÁLASZADÓ TUDJA, HOGY NEM IS LÉTEZIK ILYEN PÁRT.

A január 16. és 23. között készült, ezer fős reprezentatív mintával készül kutatásban azt a hipotetikus esetet vizsgálta a Policy Agenda, hogy miként viszonyulnak a választók egy fiktív párt választási győzelmi esélyeihez.

Arra a kérdésre, hogy „Ön szerint megnyerheti-e Soros György Pártja (SGYP) a tavaszi országgyűlési választásokat?”, a válaszadók 64 százaléka mondta azt, hogy nem, míg 2 százalék szerint valós győzelmi esélye van a pártnak. Annak a pártnak, amely amúgy nem is létezik.
A válaszadók összesen 24 százaléka tudta, hogy nem létezik ilyen párt, tíz százalék pedig nem tudott válaszolni.

TEHÁT A MAGYAR VÁLASZTÓK KÉTHARMADA ABBAN A TUDATBAN ÉL, HOGY AZ AMERIKAI MILLIÁRDOS SAJÁT PÁRTTAL KÉPVISELTETI MAGÁT A MAGYAR ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÁSON.

Ez a hit feltehetőleg szoros összefüggésben van azzal, hogy a kormány forintmilliárdokat költött eddig olyan kampányra, amelynek a középpontjában Soros György áll.

LEGINKÁBB A FIDESZ SZAVAZÓI ÉLTÉK BELE MAGUKAT ABBA, HOGY SOROS GYÖRGY PÁRTJA INDUL A VÁLASZTÁSOKON.

A Fidesz-szavazók 81 százalékuk azonban biztos abban, hogy Soros pártja nem nyerhet, és csak 12 százalékuk van tisztában a valósággal. A bizonytalanoknál 61-22, a Jobbik szimpatizánsai esetében pedig 54-31 ugyanez az arány.

A felmérési eredmények olvasása után valaki így kommentálta a végeredményt:
Magyarországon az emberek nagy részének olyan sötétség áramlik a fejéből, hogy a postagalamb amikor a határhoz ér átadja a levelet a denevérnek.

Szerinted indulhatna Soros György a választáson? Csak úgy poénból:

Ez a szabály: Országgyűlési egyéni választókerületi jelölt az a nagykorú magyar állampolgár lehet, aki szerepel a központi névjegyzékben, és összegyűjt legalább 500 darab érvényes ajánlást.

Az országgyűlési képviselők választásán egyéni választókerületben képviselőjelölt párt jelöltjeként vagy független jelöltként indulhat.

Akkor lássuk a tényeket: Soros György Állampolgársága magyar, amerikai, ráadásul 2002-től Budapest díszpolgára. Ezen kívül 2004-ben Mádl Ferenc köztársasági elnök a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztények polgári fokozatával tüntette ki.