2010. január 1., péntek

Betiltották a D-vitamint

Betiltották a D-vitamint

2009 december 30., szerda 10:07 Demecs István
Még a szakembereket is meglepte a hír, hogy 2010 Január elsejei hatállyal Székely Tamás egészségügyi miniszter rendeletben tiltotta be a d-vitamin gyártását, forgalmazását és használatát. A rendelet indoklásában az szerepel, hogy a d-vitaminnak olyan erős élettani hatása van, aminek használata megengedhetetlen a Gyógyszerészeti Intézet és az Európai Élelmiszerbiztonsági Ügynökség (EFSA) hozzájárulása nékül.
A miniszter azonnali hatállyal utasította az országos tisztifőorvost, hogy a rendelet végrehajtásának érdekében állítsa fel a D-vitamin Kommandót (D-Team). Az elkövetkező hetekben az ÁNTSz szankciókat fog alkalmazni minden forgalmazóval szemben, aki d-vitamin tartalmú étrendkiegészítőt ad el és várhatóan azok ellen is, akik napsugárzás vagy szolárium útján próbálnak a rendelet hatálya alól kibújni.
Szúrópróba szerűen fognak a járókelőktől vérmintát venni és akinek magas d-vitamint szintet mutatnak ki a vérében, azt tízezer forintig terjedő bírságban részesítik valamint a véréből a d-vitamint kényszergyógykezelés során ki fogják vonni. Mivel közismerten a napfény hatására is d-vitamin képződik az emberek szervezetében, Falus Ferenc országos tisztifőorvos riporterünk kérdésére azt tanácsolta, hogy mielőtt bárki napfényre lépne, minden szabad testfelületét kenje be legalább tízes fényvédő faktorral rendelkező naptejjel.

A megoldáson már dolgozik a tudomány

A Napolaj Gyártók és Forgalmazók Szövetsége (NaGyFoSz) üdvözölte a rendeletet. A szövetség elnöke, Dr. Ozon Gábor elmondta, hogy a várható nagy lakossági érdeklődésre való tekintettel nyilvános naptejpontokat hoznak létre a következő hetekben országszerte. Ezeken a pontokon 3500Ft térítési díj ellenében minden 5 és 50 év közötti állampolgárunk kérheti naptejjel való bekenését, aminek megtörténtéről igazolást is kapnak. Ezen igazolás egy hónapig védettséget biztosít tulajdonosának akkor is, ha a D-vitamin Kommandó (D-Team) magasabb d-vitamin szintet mutat ki vérükből, mint a megengedett.

Mikorra lesz védőoltás?

Miközben gőzerővel folyik a napfény elleni vakcina kifejlesztése, több alternatív megoldásra is javaslatot tett Székely Tamás miniszter. Az Ofsorinvest nevű gyógyszergyár csupán májusra, a tényleges napfényes szezonra ígéri az első kétmillió oltóanyagot, amit a legrászorultabbak kapnak majd meg. Elsőként a kismamákat fogják oltani, akiknek pocakjuk kilóg a blúzuk alól és a megnövekedett testfelületük miatt eleve veszélyeztetebbek. A tesztelés már megkezdődött. Elsőnek Dr. Falus Ferenc oltotta be Dr. Székely Tamást, majd ő azonnal visszaoltotta kollégáját.

Példátlan média összefogás 

Az RTL KLub, a TV2 és a Magyar Televízió eddig példátlan összefogása is reményt adhat a sikerre. A vezető média közösen létrehozott egy óriási sátrat, amit egy évig díjmentesen felhúznak Budapest fölé. Ennek a mesterséges árnyékolónak a tetejére folyamatosan gyógyszerhirdetéseket vetítenek, aminek segítségével az emberek megtalálhatják a nekik leginkább szükséges orvosságot úgy, hogy egyszerűen felnéznek az égboltra. Majtényi László, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöke szerint, amennyiben ennek a sátornak mérhetően d-vitamin csökkentő hatása lesz, egy országos média összefogással az egész ország fölé lehetne ilyen média árnyékot vonni. Erről még folyik az egyeztetés a rádiók, televíziók és hírlapok vezetőivel.
Bajnai Gordon miniszterelnök egyeztetést kért az Európai Unió tagállamainak kormányfőivel, ahová meghívták az Európai Űrügynökség (ESA) képviselőit is. Nem kizárt, hogy 2011 végére közös összefogással fel tudnánk állítani egy teljes Európát lefedő árnyékoló médiafelhőt. Mindemellett javaslat született a Nap teljes megsemmisítésére is, mint végső tökéletes megoldásra, de ennek költségeire még nem sikerült forrást találni.

Szendi Gábor visszavonta tanácsait

Telefonon felhívtam Szendi Gábort, aki a d-vitamin témájában több publikációt megjelentetett az elmúlt években és arról kérdeztem, mit szól a váratlan fejleményekhez.  Kérdésemre azt mondta, hogy visszavonja amit tanított, miszerint a d-vitamin védelmet nyújt nem csak a nátha, az influenza, de még a rák egyes fajtáival szemben is. Ma már úgy gondolja, hogy a d-vitamin nem tápanyag, hanem gyógyszer és senkinek nem szabadna meggondolatlanul enni vagy bőrén át magába szívni. Őszinte szívvel és nem színlelt hittel elátkozza mind e tévedéseit, ahogy mindenki más tévedését és vélekedését, amely a hivatalos véleményekkel szembehelyezkedik.

Ön mit (t)egyen és mit ne?

Mivel sajnos a d-vitamin lehetetlenné teszi több veszélyes betegség kialakulását is, mint például a bőrrák vagy a mellrák, mindenképpen azt tanácsoljuk, hogy keresse fel orvosát és gyógyszerészét. Méresse meg vérének d-vitamin szintjét és az átlagosnál magasabb szintet vonassa ki a véréből. A konyhaszekrényében található halolaj kapszulákat még Január elseje előtt vigye vissza az önhöz legközelebbi patikába, ahol azokat szakszerűen megsemmisítik. Amennyiben esetleg a fagyasztószekrényben tárolt halszeleteket vagy a kamrában olajoshalat, azt feltétlenül dobja ki, mert azok d-vitamin tartalma több százszorosa is lehet a megengedett napi bevitelnek. Fokozottan igaz ez az anyatejre. Annak d-vitamin tartalma csak orvosi felügyelet mellett fogyasztható, ezért javasolják szakértők az orvosilag ellenőrzött összetételű csecsemőtápszerek használatát, amivel minden kismama teljesen nyugodt lehet.

Miért írtam ezt le?

Mert Szilveszter napja jön, meg Újév napja és ilyenkor szívesen bolondozik az ember olyan dolgokkal is, amiken sírhatnékja támad egész év során. Kívánok minden olvasónknak egy egészséges, vakcina mentes, vitaminokban gazdag boldog új évet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése