2013. január 31., csütörtök

Nem adnak mentességet



1982-ben lettem mozgássérült és 1984 óta folyamatosan jártunk Pestre a Pető intézetbe rehabilitációs tornára, mivel a sérültségem miatt eleinte szükséges volt a torna a fejlődésemhez - aztán, mikor elértem a korlátaim végét, a torna a szintentartáshoz vált szükségessé.
Mivel a legegyszerűbb és leggyorsabb megoldás az M3 autópálya használata volt, azon közlekedtünk.

Hosszú ideig az autópálya használatáért nem kellett fizetni - nem csak a fogyatékosaknak, hanem senkinek - mikor bevezették az autópálya úthasználati díjat, a fogyatékosak kérhettek fizetési kedvezményt - az orvosi papírok, és a kezelő intézmény (Pető intézet), minden évben adott igazolást, hogy a rehabilitációs tornára járás szükséges, heti rendszeres 1-2 alkalommal.
Ezek alapján és egyedi elbírálás alapján az autópálya kezelő társaság eleinte mindig megadta az éves kedvezményt - tehát az éves díjat elengedte (azt az állam átvállalta).

Szerencsés helyzetben voltak azok, akik az M1-es, M3-as és M7-es autópályákat használták. Mert az ezekért az utakért felelős Állami Autópálya Kezelő Rt.-t (ÁAK)-nál elmondták, évente közel száz mozgássérült, illetve beteg kérelmezőnek adnak mentességet a díjfizetés alól. Ahhoz, hogy valaki mentességhez jusson, be kell nyújtania egy orvosi szakvéleményt, magát a kérelmet pedig szintén orvosok bírálják el.

Aztán 2011-ben jött egy fordulat.
Autópálya mentességet még 2011-2012. évben is adott az autópálya kezelő, viszont akkor már nem teljes mentességet, mert az éves díj elengedése fejében annak az ÁFA-ját már megkellett fizetni.
De, a rendszeres tornára való járás miatt, még így is sokkal olcsóbb volt, mintha az éves matricát megkellett volna venni.

..és most 2013-at írunk, az emelkedés és a jólét évét. :)
Ebben az évben már a fogyatékosak, mozgássérültek, rászorulók sehol nem kaphatnak semmilyen kedvezményt autópályára.
Ha valaki megtudja venni (van anyagi lehetősége erre is), akkor utazhat autópályán, ha nem, akkor csak nagy kerülőkkel a nem fizetős út jöhet szóba.

Az AKA Rt. azt közölte, hogy nem tudnak mentességet adni a rászorulóknak,, mert nem tartoznak bele abba a körbe, amelynek a cég kedvezményt ad. Az AKA Rt. azzal indokolja az kérés elutasítását, hogy nincs kapacitásuk az egyéni kérelmek elbírálására.

2 megjegyzés:

  1. Mazsi!Szinte mindent megvontak, még egy sima Swift teljesítményadóját sem engedik már el egészen..Tolókocsisok nem vehetik igénybe a 900ezres kedvezményt, mert a kijelölt kocsiba nem fér el a kerekesszék..Lenne olcsóbb, nagyobb kocsi, de azon a fidesz nem tudna nyerészkedni, ezért egy kb.millióval drágább Suzukitajánlgatnak..Mi tolókocsisok a 90%-os utazási kedvezményt sem tudjuk igénybe venni, mert Magyarországon nincs akadálymentes tömegközlekedés..TALÁN EZT LEHETNE INDOKKÉNT MEGNEVEZNI AZAUTÓPÁLYA KEDVEZMÉNY ÉRDEKÉBEN!!Megérne egy próbát..Mióta fizetősek az autópályák, én nem mentem rajtuk, csak a városokat elkerülő ingyenes szakaszokon..Vagyis a legrászorultabb tolókocsisok semmiféle kedvezményt nem kapnak! Ilyen a gondoskodó fidesz,és nagyon humánus, keresztény erkölcsön nyugvó KDMP mentalitása. A "keresztények" jelszava:"Mindent a gazdagoknak, nyomort a rokkantaknak!

    VálaszTörlés
  2. Szó szerint értelmezték a bibliát. Akinek nincs attól elvesznek, akinek va annak adnak.

    VálaszTörlés