2014. február 20., csütörtök

A szerelem hálójában

Megosztok egy történetet, nem fűzök hozzá kommentárt!

Elmesélek egy történetet, sajnos velem esett meg, de legalább megtanultam a leckét egy életre.
Nem titok, hogy a MEOSZ társkeresőn kerestem párt magamnak,mert ugye én is mozgáskorlátozott vagyok.
Egy egészséges ember nem nagyon fogad el párnak egy fogyatékkal élőt. Tapasztalat!!! Jelentkezők voltak, de már találtam párt magamnak, igaz, hogy egy kicsit már akkor erőszakos volt, hogy ő komoly kapcsolatot szeretne velem! De, nem is ez a lényeg!
Megismerkedtem vele és a lányával S.Csabával és S.Elizával. Igaz hónapokig csak skype-on beszélgettünk, mert Erdély eldugott falujában Cs.szt.domokoson éltek. /nem írom ki a falu teljes nevét/
Minden szépnek és jónak látszott. Átjöttek Magyarországra, mert itt akarnak letelepedni mondván, nem szeretnek Romániában élni. A lánya nálam volt kb. 1 hónapig, addig amig el nem költöztem Pest megye kisvárosába, mert állítólag csak ott kapott munkát. Egy ideiglenes albérletben laktunk. Nem is volt gond kb. 3 hétig, aztán egyszer elkezdett dühöngeni, baja volt azzal, hogy én 40 fok melegben csak egy hosszú trikóban vagyok, hogy a szomszéddal beszélgetek és viszonozni akartam a kedvességét sütivel, hogy a buszsofőröknek mosolyogva köszöntem meg a segítségüket és miért akarnak nekem segíteni amikor Ő is ott van.
Szabályosan őrjöngött és a kerekesszékemet rángatta.
Egy másik albérletbe költöztünk, persze pénz hiányában kölcsön kellett már kérnem, mert az én havi 110 ezer Ft-om-ból nem sok maradt, igaz ebből törlesztettem és még most is törlesztem a hitelt, amit felvetetett velem, tehát ebből lejön a -16 ezer, de még akkor is maradnia kellett volna pénznek.
A lényeg ezután kezdődött.
Már előtte is mindenhova kísérve voltam, egyedül nem mehettem az illemhelyre, a telefonomat a lánya előbb felvette illetve elvette mind én és hallgatták, hogy kivel és mit beszélek.
Lassan elkezdtek bezárni, már az udvarra,se az előszobába nem mehettem ki, csak a konyhába, ha kinyitották a bezárt ajtót. Mindenemet elvettek, a TV-t, csak a lánya nézhette, a számítógépemet, de nem tudták használni, mert nem volt internet, igaz én sem, ezért is nem jelentkeztem. Nem is tudtam volna igaz, mert mindent elolvastak, amit írtam volna! Hisz felügyelet alatt voltam.
Hazament a Magyar Állampolgárságit lerakni.
A táskáiért kellett mennünk, amikor történt a második eset. Az elektromosszékemet poggyászszállítónak használta, igaz máskor is tele voltam aggatva táskákkal, de most, még nehezebb csomag volt, megértem fel és lekászálódni vele a buszra.
A sofőr megjegyzést tett, hogy ez a kocsi nem erre szolgál. Ez miatt felhúzta magát és a buszmegállóban orrba fejelt, majd hazaérve, elkezdte a számat a karjával összeszorítani, hogy ne tudjak segítséget hívni. Az arcomról a bőr is lejött, az orrcsontom megrepett. Amikor lenyugodott kért egy újabb esélyt,én marha adtam neki, de hamarosan azt is  eljátszotta az agresszívitásával.
De, megfenyegetett, hogy ha elmerném hagyni, már a vonaton kinyírnak és a dolgaimat összetöri.
Csináltak közben még egy magas telefonszámlát nekem, amit ki kellett fizetnem,így egy pár dolgot el kellett adnom, hogy mit azt nem részletezem. Így is már én tartottam el őket, mert ekkor már több mint 1 hónapja nem dolgozott, de a lánya az követelőzött, hogy ez kell és az kell, ha nem kapta meg akkor én voltam a gonosz. Az albérletet nem tudtam kifizetni, csak a következő havi rezsit, amit ő élvezett, mert én elmenekültem onnan.
A fiammal volt egy megbeszélt jelszónk baj esetén és jött, ő mentett meg.Értesített mindenkit, megszervezte a visszajöttömet.
Igaz, ekkor is megfenyegetett, hogy megfognak ölni, a városból nem jutok ki élve, sőt felfognak robbantani mindent.
De mégis itt vagyok és élek, olyan gyáva volt, hogy mikor jöttek értem elhúzta a belét a lányával együtt, a fiamtól féltek és a barátaitól, nekik is köszönöm,hogy kimentettek.
Anyagi csődbe jutottam miattuk, sok mindent elveszítettem, drágán megfizettem a tanulópénzt.
Most már tudom, hogy nem bízhatok meg mindenkiben, főleg olyanban,aki nyájas szavakat mond. Igen, igaz mivel mozgáskorlátozott vagyok, jól estek a szép szavak, hogy Ő mindent megtesz értem. Hát ez biztos volt, megtette,hogy szinte semmim ne maradjon. Igaz mit várhattam volna olyan embertől, aki azt tervezi, hogy visszamegy csak azért Romániába, hogy a családját, apját, testvéreit megölje büntetlenül, mert neki papírja van róla,hogy nem százas. Román pénzt fog hamisítíni,csak fóliát kell szereznie, lehet hogy csak nagy szavak voltak tőle, de amilyen agresszív ember, tőle bármi kitelhet.

Most állítólag egy pécsi barátnője van, remélem olvassa ezt az írást.
Én is, csak addig kellettem neki, amíg az állandó lakcímemre bejelentem, hogy az állam által adott lakbértámogatást feltudja venni, így ingyen lakik és dolgoznia se kell. Hát,jó volna,ha megnézné valaki, hogy kiknek adnak ilyent.
Ez az én történetem, igaz hosszúra sikeredett, pedig nem volt egészen 3 hónap,de nekem maga a pokol volt a vége.

AKI SEGÍTENI AKAR ABBAN, HOGY EZ MÁSSAL NE TÖRTÉNHESSEN MEG, AZT KÉREM OSSZA MEG!!!!!!!!!!!!!SOKAN VAGYUNK, AKIKET ILYEN ALAKOK KIAKARNAK HASZNÁLNI!!
2013. október 20.


Hát igen! De, kinek kell egy tolószékes nő, még az ördög is elkerüli nagy ívben!
Én már az ilyenbe nem bízom. Már a remény is elszállt, hogy én találjak valakit, aki szeret is.
Tapasztalat! 1 év alatt 2 férfival ismerkedtem meg, mert őszintén szerettek, az egyik után még mindig fizetem a hitelt, a másikat 2 hétig etettem és csak 5 ezer Ft-tal nyúlt le.
január 17.

Másság

Világon kívüli lennék? Ez az a megfogalmazás eléggé kínos, mert tetszik, vagy nem tetszik, van benne valami. Világon kívülinek lenni pedig semmi jót nem jelent. De nem hiszem, hogy közönyös is lennék...
Mi az a túlélés? Hogy még mindig élek? Hogy az ember tovább él, mint a baj? Győzelem a hosszabb élet által?
Igen, a túlélés valami olyasmit jelent, hogy kibírtam, felülkerekedtem. Bajban olyasmit mondogatunk magunknak, hogy ezt a kis időt fél lábon is kibírjuk. A túlélés reménye magában foglalja a körülmények ideiglenességének a hitét. Hiszek benne, hogy a körülményeim csak ideiglenesek...!
- A regények folyton akkor érnek véget, amikor csúcspontjára hág a szenvedély. Mintha az író nem vágyna tovább időzni hősei és gyávái sorsával. Minden könyv végén elkelne egy függelék, Húsz év múlva címmel. Ez olyan édesül gonosz dolog lenne.
- Egy sor dolog a látszólagos fölöslegessége vagy fájdalmassága ellenére sem haszontalan. Meg kellett történniük velünk ahhoz, hogy általuk kedvesebbnek, értékesnek lássunk valami mást, esetleg ugyanazt, jobb szögből. Az óvatos érzelmi életnél nincs rosszabb.

2014. február 2., vasárnap

Boldogság

Boldogság természetesen nincsen abban a lepárolható, csomagolható, címkézhető értelemben, mint ahogy a legtöbb ember elképzeli. Mintha csak be kellene menni egy gyógyszertárba, ahol adnak, három hatvanért egy gyógyszert, s aztán nem fáj többé semmi.
Mintha élne valahol egy nő számára egy férfi, vagy egy férfi számára egy nő, s ha egyszer találkoznak, nincs többé félreértés, sem önzés, sem harag, csak örök derű, állandó elégültség, jókedv és egészség. Mintha a boldogság más is lenne, mint vágy az elérhetetlen után!

Legtöbb ember egy életet tölt el azzal, hogy módszeresen, izzadva, szorgalmasan és ernyedetlenül készül a boldogságra.
Terveket dolgoznak ki, hogy boldogok legyenek, utaznak és munkálkodnak e célból, gyűjtik a boldogság kellékeit - a hangya szorgalmával és a tigris ragadozó mohóságával.
S mikor eltelt az élet, megtudják, hogy nem elég megszerezni a boldogság összes kellékeit.
Boldognak is kell lenni, közben. S erről megfeledkeztek...

Öröm - bánat (elmélkedés)

Amikor az örömről elmélkedtem, feltűnt, milyen hamar végére ért a szókészletem.
A kifejezések cserben hagynak.
Üresen és mesterkélten cseng a szó (örülök, boldog vagyok).
Viszont milyen beszédes az ember a szenvedés, fájdalom és boldogtalanság ecsetelésében!
Mintha a szenvedés szakadékos mélyein egészen másként lennénk otthon, mint az öröm birodalmában.
Ebben a megfigyelésben mély igazság rejlik: a szenvedés és szükség közvetlenül az életünkből fakad.
Minél magasabb fokon, minél finomabban fejlett egy teremtmény, annál érzékenyebb és érzőbb lesz a szenvedés iránt.
Az igazi öröm persze mindig csak ajándékképpen jut osztályrészünkül.
Nem tartozik az élvezet és a szórakozás birodalmába.

Valaha volt az életemnek buzgó időszaka is, izzó és eleven élet, szenvedélyes részvétel.
Most minden szürke és fárasztó. A kívánkozás és a vágy tüze valahogy kialudt.
Mi tesz olyan fáradttá engem? Nem keresem többé a nagy dolgokat?
Megelégszek azzal, amit a vaksors kimér? Csak ne sokat gondolkodni!
Ne sokat várni! Mindenki így csinálja?

Aztán egy nagyon banális, és régi mese jutott az eszembe...
Az örömmel, és szerelemmel úgy vagyok, mint szegény Gombóc Artúr a csokoládéval:
Ha megkérdezték tőle, hogy milyen csokoládét szeret a legjobban, habozás nélkül fújta, mint aki éjjel-nappal ezen töri a fejét: a kerek csokoládét a szögletes csokoládét, a hosszú csokoládét, a rövid csokoládét, a gömbölyű csokoládét, a lapos csokoládét és minden olyan csokoládét, amit csak készítenek a világon.
- Önkényesen most úgy értelmezem mindezt, hogy Artúr nem habzsolta őket nyakra-főre, hanem ha egy kicsi is jutott neki, annak nagyon örült és megbecsülte...

A világ iszonyúan kicsi, már nem nagyon vannak illúzióim.
Nem kellett volna foglalkoznom a témával. Igaz, nem lehet örökké menekülni.
Bolond világban ésszerűnek maradni lehet, hogy nehéz, de sokkal szükségesebb, mint a viszonylag normális körülmények között.
A fenének kellett nekem ezeket a dolgokat előszedni, tisztára agyonvágta a napomat, és az óbégatás is csak egy darabig érdekes, a világ meg megy szépen tovább...


Csak csend, azután...
az első dobbanás, mint aki mély álomból ébred, a
második dobbanást, bár még nem érted, de a
harmadik dobbanást, oly ismerősnek véled, mint a
negyedik dobbanást, mely hívogat téged, és az
ötödik dobbanás, meséje suttogva ébred, a
hatodik dobbanás, dallama a legősibb ének, a
hetedik dobbanás, elhozza a reménységet, a
nyolcadik dobbanást, most elhiszed végre, a
kilencedik dobbanás, nyugalma csitít téged, a
tizedik dobbanást, már nem csak te érzed.

2014. január 31., péntek

Ki ölte meg a Kengurut?


Egy Magyar találmány utóélete:
Egy újabb magyar találmány, aminek gyártása itthon nem megoldható, nem nekünk lesz belőle haszon. Nem baj, majd Stacy Zoern kisasszony begyűjti a milliókat.
Ehhez a teljesítményhez az aktuális kormányainknak, csak gratulálni tudok.

Zoern kisasszony netes böngészés alapján bukkant rá a Kengurura, és rögtön rájött, mekkora mértékben növelheti a mozgássérültek mobilitási lehetőségeit a kis szerkezet. A vele készített, videóinterjúban elmondja, hogy fiatalabb korában maga is vezetett kerekesszékes használatra átalakított autót, de alig két hónap alatt összetörte, mert betegség által legyengített karjaival nem tudott rendesen kormányozni. A hamarosan érkező, kormány helyett joystickkal vezethető újabb verzió viszont már számára is megadja majd a szabad mozgás lehetőségét.


Kontra:
Jelen pillanatban itthon nincs OEP támogatás rá, továbbá egyedi engedély sem kérhető a megvásárlásához!

Kérdésem:
Rendben van ez így drága OEP? Ha van - egyáltalán - ésszerűen megindokolható magyarázat, az mi lenne? Gyötör a kíváncsiság!


KENGURU: A Cirkáló
Engedd meg, hogy bemutatkozzam : én egy elektromos meghajtású, zárt karosszériás segédmotoros jármű vagyok, amelyet azért terveztek, hogy a mozgássérültek kerekesszékkel, önállóan tudjanak 50-120 km-es hatótávolságon belül, maximum 45 km/h- ás sebességgel közlekedni az időjárási viszonyoktól függetlenül, gyorsabban és kényelmesebben, mint más robbanómotoros vagy elektromotoros hajtású kerekesszékkel.

Legnagyobb előnyöm, hogy utad kezdetén és végén sem kell kiszállnod kerekes székedből, csak kinyitni és becsukni távirányítással működő hátsó ajtómat és a kívánt dőlésszögben mozgó rámpámon begurulni a kormányom mögé.

Figyelem középpontjában a magyar Kenguru kisautó
Nagyon ritka, hogy mozgáskorlátozottak számára gyártott termékek jó designnal bírjanak. A Kenguru, a magyar tervezésű négykerekű azonban pont ilyen. Nem véletlen, hogy az online szaksajtó felfigyelt a sárga kisautóra. A Kenguru tavaly jelent meg Magyarországon, az egyik mozgásszervi segédeszközöket gyártó vállalat termékeként. Az elektromos kisautó nemcsak a belső helykialakítás, a jó ergonómia, az egyszerű kezelhetőség, hanem a külsőben megmutatkozó jól eltalált design és a trendi színhasználat miatt is kiemelkedő.
/By Katona S. Ádám 2006. július 5./

Amerikában próbál szerencsét a magyar Kenguru
"Mivel többé-kevésbé rendeltetésszerűen működök, tulajdonképpen fogalmam sincs, milyen lehet kerekesszékkel közlekedni, pláne autózni, bár azt sejtem, hogy nagy kaland, csak nem pozitív értelemben. Mindig elképedve néztem azokra, akik képesek egyedül beszállni az autójukba és utána behajtogatni maguk mögé/mellé a széküket, de nyilván ők vannak kevesebben, a többség számára egy ilyen mutatvány már túl nagy falat."
/2012. június 29./

Ami az amerikai mozgássérültnek jár, a magyarnak miért nem? - A Kenguru
Egy austini ügyvédnő, Stacy Zoern aktív közreműködésével a Community Cars /Pflugerville, Texas/ nevű vállalkozás megvásárolta az eredetileg a szentendrei székhelyű Rehab Zrt. által kifejlesztett, Kenguru névre keresztelt elektromos hajtású rokkantautó gyártási jogát, az óriási érdeklődés miatt pedig azzal a gonddal küzd, hogy nem tud elég autót gyártani, ezért befektetőket keres...

A Kenguru
A gyártás felfuttatása mellett a motorkerékpár-kezelőszervekkel szerelt eredeti Kenguru továbbfejlesztésén is dolgoznak, a botkormányos változattal azoknak is elérhetővé akarják tenni a személyes mobilitást, akik nem rendelkeznek elég erős felsőtesttel a motorkerékpár-kormány kezeléséhez. Az alap konstrukcióhoz nem nyúlnak, acél vázra húzzák rá a műanyag karosszériát, a hátsó kerekeket egyenként egy 2,7 lóerős elektromotor hajtja. A maximális sebesség 45 km/óra, egy feltöltéssel 70-110 km távolságra képes eljutni a Kenguru. A 2,12 méter hosszú járművel keresztben is lehet parkolni, ilyenkor a hátsó rámpáról egyenesen a járdára lehet kigurulni a kerekesszékkel, ami szintén nagy könnyebbség a mozgássérülteknek. Az Egyesült Államokban 25 000 dollárért adják a kézzel összeszerelt Kengurut, de ez akár nullára is csökkenhet a helyi mozgáskorlátozottaknak járó támogatások/adókedvezmények igénybevétele után.
/2012.07.17./








2014. január 26., vasárnap

Te vagy a legjobb?

Mivel tudnál meggyőzni minket, hogy te vagy a legjobb?
Kérdezte egyszer valaki tőlem...először álltam tátott szájjal...
Nem akarok senkit sem meggyőzni arról, hogy én vagyok a legjobb, hogy velem a legjobb.
Vedd észre! Érezd meg! Ha én mondom el, akkor nem lesz teljes a meggyőződésed, marad egy cseppnyi kétely. Tudd és fogadj el! - gondoltam, majd belenéztem buta arcába, és elkezdtem beszélni magamról és arról, hogy miért nem vagyok sokmindenben a legjobb, csak egyszerűen vagyok, mint a nagy átlag. Ismerj meg....fedezz fel!
Nem akarom erővel "Eladni" magam. :)

Fejemben egy Álommanó ütött tanyát és folyamatosan varázsol, sőt megint fáj a térdem.
-Nem bírok most nyitva tartani a szemeimet. Egyre szörnyűbb és tarthatatlanabb...-
Risszrossz vénembernek érzem magam....így kifejezetten jót tett egy csésze kávé most...

Néha tipikusan az az érzésem van, hogy a fejemre akarom húzni a takarót.
Szeretnék most kisgyerek lenni, aki elhiszi, ha elrejtőzik a takaró alá, akkor, ahogy ő se lát senkit, őt se látja senki. De ez csak olyan bújócska lenne, hogy valaki találjon meg a takaró alatt. Hívjon elő kedvesen, és ne az ágy szélén raplizzon, hogy megint rosszalkodom. De azt hiszem, hogy ma az a leghelyesebb, ha gubbasztok a takaró alatt egy ideig, aztán előmászom.
Nicsak, nemis a fejemen van a takaró, hanem a lelkemen... :)

2014. január 19., vasárnap

Változások kora

Azok az emberek akiket évek óta ismerek annyira megváltoztak, hogy elképedve bámulok és nem értem, hogy miért tartottam őket jó fejnek, illetve elképedve nézek ki a fejemből, hogy eddig miért nem vettem észre, hogy milyen jó arcok...

Na most ez azért lehet, mert:
a.) ez egy ilyen nap
b.) velem van a baj
c.) törvényszerű a változás
d.) hiba csúszott a mátrixba
A megoldáson még dolgozom.

Az én szándékom az, hogy önmagam legyek és ezt a lehető legjobban csináljam, lehetőleg úgy, hogy nem bántok meg másokat vele.
Biztosan megteszem, de a szándék nem a megbántás, hanem az, hogy vállalható életet éljek, hogy nyugodt lelkiismerettel nézzek reggel a tükörbe.
Szeretnék minél többet adni magamból azoknak, akik fontosak nekem, szeretnék lenni nekik, szeretni őket.
Csak néha vacakul csinálom....