Modern Taigetosz ma Magyarországon

   "A Taigetosz legendája
Az újszülött csecsemővel apja nem rendelkezett, hanem karjába vette, és elvitte a Leszkhé nevű helyre, ahol a törzsek vénei összegyülekeztek és megvizsgálták a kisdedet. (?) ha idétlen vagy nyomorék volt, bedobták a Taügetosz szakadékába ? azzal a meggyőződéssel, hogy nem előnyös sem a gyermeknek, sem az államnak, ha egy születésétől kezdve gyenge és életképtelen ember életben marad.

A spártaiak hírhedt szokása a későbbiek során nagy karriert futott be, csodálói és kritikusai egyaránt akadtak. Csodálói, köztük például a hasonló gyakorlatot folytató náci Németország vezetői amellett érveltek, hogy a társadalomnak meg kell védenie magát a fölösleges koloncnak bizonyuló, folyamatos ápolást és gondozást igénylő polgároktól, míg a kritikusok - és ma természetesen ők vannak többségben - azt mondták, hogy mindenkinek, bármilyennek is született, joga van az élethez. Arról azonban kevesebb szó esik, hogy mi áll a kegyetlen szokás mögött, mint ahogy arról is kevesen tudnak, hogy a görög világban bevett szokás volt a gyerekek kitétele."


   Ezután a bevezető után térnék rá, hogy miért is született meg ez a bejegyzésem...de szögezzük le - nem vagyok "úr" és nem is leszek az, ezek után meg nem is szeretnék az lenni!
Mivel 28 éve elmúlt, hogy rokkant lettem, nem születésemtől fogva vagyok az, de ez a tényen nem változtat, és így én is bekerültem a magyar rokkantak csoportjába...de, a balesetem milyensége miatt, egy bizonyos ponton túl nem várhattam további javulást!

Idézek Lovassy Úr leveléből:
"Szívből kívánom, hogy mindazok a körülmények, amelyek most negatívan érintik, kedvezően változzanak."

...mivel 28 év alatt, mindazok a körülmények, amelyek negatívan érintenek, nem változtak, ezután se várhatok változást - azaz várni várok, mert a várakozás nagymestere lehetnék, és meg is tanultam várni, és idővel megtanultam türelmesnek is lenni, de ez kevés!

   Már kezdem érteni, hogy azoknak a mozgássérülteknek, akik önellátóak (nincsenek mások segítségére utalva) -miből telik mindenre - utazás, külföld, egyedi aktív kerekesszék, autó, lakás... Sajnos, én nem tudok sem sportolni, sem író nem vagyok, sem semmilyen művész, akivel az országimázst lehetne emelni...
Egy mezei mozgássérült meg nem szép képet mutat ugye az UNIO-előtt, és a nyugat előtt!
...mert velünk csak a baj van, segítségre szorulnánk - és nem tudunk fényesen csillogni a TV-ben, különböző médiákban, hogy lám-lám, Magyarország a rokkantak Kánaánja, itt mindenki elérhet mindent, és mennyi segítséget kap! :(

Látom, hogy sok cikk, TV-riportok mindig olyanokról szólnak, akiknek a bajban is "szerencséjük van", és hepiend a történetük - tényleg meseszerű...
...de sajnos ezekből van kevesebb - olyanokról viszont alig lehet olvasni, akikkel ilyen csoda a bajban sem történik meg, de élniük kell a szürke hétköznapjaikat, kinek jobban, kinek kevésbé jobban!

Elgondolkodtam azon is, hogy bár ezek az emberek is mozgássérültek, sajnos én is az vagyok, de ha a sérülésünket és fizikai állapotunkat kellene összehasonlítani, és úgy viszonyulnék hozzájuk, mint a csontváz Arnold Schwarzenegger.

Most nem irigy vagyok sem rájuk, sem másra, csak elgondolkodtam...

Az én életem nem lett hepiend - engem a baleset óta teljesen el kell látni, mint egy nagy csecsemőt...és hiába próbálkoztam a 28 év alatt, nem sok segítséget kaptam senkitől, ráadásul anyagi okok miatt egy kis faluba vagyok elzárva...mivel a szüleim sosem gazdagodtak meg a munkából, és már nem is fognak!
...de hát, az én életem nem olyan, hogy címoldalra kerüljek, vagy a TV-be...


...és végül a Prima Primissima Alapítvány (Dr. Lovassy Tamás) levele:

"Kovács László úr részére!

 

Tisztelt Kovács László Úr!

Mindenekelőtt megköszönjük megtisztelő bizalmát, amellyel a Prima Primissima Alapítványhoz fordult pályázati kérelmével. Nagyon sajnálom, hogy a balesete következtében élete olyan fordulatot vett, amelynek következtében sok nehézséggel, és a helyzetéből adódó kiszolgáltatottsággal is meg kell küzdenie. Szívből kívánom, hogy mindazok a körülmények, amelyek most negatívan érintik, kedvezően változzanak.

Ami a konkrét kérését illeti. A Prima Primissima Alapítvány egyáltalán nem foglalkozik szociális-egészségügyi természetű támogatások teljesítésével, sőt egyáltalán nem folyósít támogatásokat. Az Alapítvány a magyar szellemi élet, a magyar kultúra, művészetek, oktatás, közművelődés, tudomány és sport legkiemelkedőbb képviselőinek, legnagyobb egyéniségeinek kíván elismerést és elismertetést nyújtani. Célunk, hogy ezeknek a kiváló teljesítményeknek a bemutatásával hozzájáruljunk az ország egészségesebb közérzetéhez, általános versenyképességének a javításához, megismertessük az emberekkel ezeket, a nagyszerű eredményeket és teljesítményeket, továbbá az is, hogy a szellemi élet kiválóságait még nagyobb, még jobb teljesítmények elérésére ösztönözzük. A Prima Primissima Alapítvány tehát az alapítói szándék és felhatalmazás okán egyáltalán nem foglalkozik és nem is foglalkozhat támogatások odaítélésével. Így pályázati megkeresésével összefüggésben azt a választ kell adnom, hogy legnagyobb sajnálatomra nem tudunk a segítségére lenni.

Tisztelettel:
Dr. Lovassy Tamás
az Alapítvány főtitkára
Prima Primissima Alapítvány"

 

Szombat van

    Szombat reggel kezdőtött minden előlről, jöttek a nővérek, tisztába tették Mazsolát, majd megmosdatták és ágyneműt cseréltek...közbn Mazsolára többször rájött a köhögési roham, és fuldoklott, mert a slejmet nem tudta felköhögni, így lassabban haladt a tisztábatétele, mert mindig hanyatt kellett fordítani, hogy nyomkodják a mellkasát - de, végeztek vele, és bejöhettek a szülei. Az anyukája már többet kérdezett "hogyan történ, miért nem figyelt jobban, nem belökte-e valaki, nem ugrottak-e rá, stb.", de Mazsola nem tudott többet mondani, mint azt, hogy "nem tudom, nem löktek be, nem ugrottak rám".  A reggeli ismét csak néhány korty, szívószállal kiszívott tea volt...de minden korty után olyan köhögési roham jött rá, hogy fuldoklott...és olyan lehetett az erőlködéstől olyankor, mint a főtt rák.
 

   Délelőtt a nővéreket kérdezgették a szülei, hogy tudnak-e a környéken kiadó szobát, hogy ne a folyosón kelljen éjszakázni - Mazsola szülei elmentek, és ki is vették a szobát, de délre már visszaértek. Kezdődött az ebéd, a levesből evett szívószállal keveset, de főzelék továbbra sem ment le torkán...pedig a nővérek mondták, próbálják etetni, mert le fog gyengülni, ha nem eszik...de Mazsola, mint a makacs kisgyerek, aki nem szereti a spenótot, csak összeszorította a száját, hogy "nem kell".
A köhögési rohamok egyre sűrűbbek voltak...a nővérek is megijedhettek, mert szóltak az orvosnak...

 

 

...délután lehetett, jött egy orvos, és egy kis várakozás után Mazsola újabb varázsszót ismert meg "gégemetszés". Azt nem tudta, ez hogyan zajlik, és miért kell, csak annyi jutott eszébe hirelen - most meg elvágják a torkom -, de nem sokat gondolkodhatott ezen, vagy talán nem is akart már gondolkodni - csak azt látta, jön egy nővér vesetállal, rajta gézlapok, meg kitudja még mik...aztán jött az orvos, és azt mondta, most megcsináljuk a gégemetszést... Mazsola még kettőt sem pilanthatott, máris készen voltak, a légcsövébe egy kanült tettek, és leragasztották körbe a nyakához...nem érzett semmi fájdalmat, csak azt vette észre, hogy kérdezni kart, de nm hallotta a saját hangját...az orvos mondta, hogy ne beszéljen, ha kér valamit, csak mutogasson nyugodtan, de az a cső kell a nyakába, hogy letudják szívatni a váladékot...

 

   Mazsola akkor ijedt meg a legjobban, mikor a nővér hozott egy nagy üvegballont, amibe műanyag cső vezetett, és letette Mazsola ágya mellé a szekrényre és valamihez csatlakoztatta a falban lévő egyik csatlakozóhoz - mi a fene lesz ebből? - gondolta Mazsola...és érezte, hogy a nyakán lévő kanülön keresztül bedugják a műanyag csövet, és csak szörcsögő hangott hallott, meg roppant kellemetle érzés volt, ahogy  váladékot szívatták. Időnként bejött a nővér, és ezt megismételte.

 

   Délután volt, és Mazsolát megintkezdte a hideg rázni...lassan, egy hét alatt megtanulta, hogy ez a láz előjele, intett az anyukájának, és megpróbálta kimondani, hogy "nővér" ...bár nem tudta, de az nyukája, mintha hirtele szájról is tudott volna olvasni, megértette...szalat a nővérért, az jött, újra injekció az infúzióba, vizes lepedő, sok paplan és pléd... Vacsorakor a nővér is ott volt, és azt mondta a szüleinek, hogy a kanültől nyugodtan itassák és etessék...de Mazsola megint csak egy kevés teát ivott...erre a nővér hozott egy bögre tejes kávét, hátha azt joban megissza, ha már enni nem hajlandó... Az első korty nagyon jól esett Mazsolának, de több nem kellet...aztán hol elszunított, hol felébredt mikor szívatták a váladékot...

 

Mikor felébredt, már kezdett melege lenni...megint "tátogott" az anyukájának, ki hívta a nővért, kitakarták, és csak lepedőt terítettek rá... Ezután hallotta, hogy az anyukája mondja neki, már este 10 óra elmúlt, elmegyünk, de reggel jövünk!

Mazsola, csak bólogatott...és várta, hogy másnap legyen már! Addig viszont hosszú volt az éjszaka, mert többször jöttek szívatni a váladékot...és olyankor hallotta a szörcsögő hangot, amit nem szeretett.
 

...de az idő nem állt meg, csak eljött a reggel, a másnap reggel, amit annyira várt...

"Mi is az a légcsőmetszés?
A légcsőmetszés olyan sebészi eljárás, amikor a gégében vagy az a felett levő légúti akadály miatt kialakult fulladásveszély elhárítására - legtöbbször átmenetileg - kis nyílást készítenek a légcső elülső falán, egy-két centiméterrel a gége alatt. Ebbe kívülről, tehát a nyak bőre felől hajlított műanyag vagy fém csövecskét, ún. légcsőkanült vezetnek be, és a beteg ezen keresztül kap levegőt.
A légcsőmetszés javallatai lehetnek sürgősségiek és egyéb, nem sürgősségi javallatok. Az előbbiek közé tartoznak a sérülések: a gége metszett, szúrt, esetleg lőtt sérülései, a gégeporcok törése vagy az ezekhez társuló vérömleny, a gége allergiás vizenyője stb. A nem sürgős légcsőmetszések javallati köre igen széles: a kétoldali hangszalagbénulástól a hegek okozta szűkületig, a daganatos elváltozásoktól a légutakban képződő nagy mennyiségű váladék eltávolításáig számos indikációja lehet az eljárás alkalmazásának. A légcsőmetszés lehetővé teszi a hosszabban eszméletlen beteg lélegeztetését is."

..folyt.köv.

 

Találkozás

   Csütörtök este volt - mikor Mazsola kinyitott a szemét, a szülei már ott álltak az ágya mellett fehér köpenyben, és nézték, Mazsola is nézett, nagy kerek szemekkel, és várta szidást, várta, hogy most majd megint veszekedés lesz, hogy mit tett, nem hallgatott rájuk - de, nem tudott senki megszólalni.

A szülei nem tudták, hozzáérhetnek-e, nem lehetett kellemes látvány, fejében a vaskengyellel, amivel a nyakát húzatták...és nyakán a merevítővel...karjában az infúzióval...csak nézték egymást...és Mazsola megint elszundíthatott... Pedig mielőtt bementek hozzá a szülei, az éjszakás orvos felkészítette őket, és elmondta nekik, mire számíthatnak.

   Mazsolának nem jó éjszakája volt, a láztól hol félig ébren volt, hol elaludt, de csak eljött a péntek reggel is - jöttek a nővérek, tisztába tették, papírpelenkát kicserélték, megmosdatták, és akkor bejöttek a szülei ismét...

Az anyja és az apja a folyosón töltötték az éjszakát - mikor bementek Mazsolához, még mindig nem tudtak megszólalni, aztán az anyja mégis csak megkérdezte "mit csináltál, miért tetted ezt, hogy történt?" - ez Mazsolának hirtelen annyi kérdés volt, hogy nem tudott mást mondani, csak azt, hogy "nem tudom".

A reggeli teát még a nővértől kapta, megmutatták a szüleinek, hogy szívószállal tud csak inni...és semmi mást nem hajlandó enni..pedig reggelinél volt egy kis felvágott és kenyér is, de nem tudta megenni, egyszerűen nem bírta megrágni és lenyelni az ételt...

   Délelőtt volt, és akkor jött rá Mazsolára először a köhögési roham, de nem bírt köhögni, mert a légzőizmok annyira lebénultak, és nem tudta a slejmet felköhögni - az anyja ijedtében szólt a nővérnek, aki köhögéskor elkezdte Mazsola mellkasát nyomkodni - mint, a mesterséges légzéskor szokás - olyankor sikerül valamennyit felköhögnie, és a nővér az álla alá tett egy csomó papírvattát, hogy abba köpje bele, amit felköhögött... Egy is ideig jó volt minden, de megint köhögnie kellett...megint jött a nővér, megnyomkodta a mellkasát és sikerült megint felköhögni egy kicsit - a nővér elmagyarázta Mazsola anyukájának, hogyha köhögnie kell, akkor úgy nyomkodja meg a mellkasát...onnantól ezt Mazsola anyukája csinálta, délig sokszor még... 


Délben megint csak a levesből tudott inni szívószállal, de azt is már az anyukája itatta meg vele...próbált egy kis főzeléket is belétuszkolni, de Mazsola összeszorította a száját, hogy "nem kell".

 
Aztán jöttek megint a köhögési rohamok, és olyankor Mazsola úgy érezte, rögtön megfullad - és ez így ment egészen estig...még lázas állapotban is...mert délután ismét jött a hidegrázás, vizes lepedő, lázcsillapító injekció  az infúzióba, a sok paplan és pléd... Majd, mikor Mazsola láza elhagyta a 39 fokot, a kitakarózás, és az egy szál lepedő...közben meg fuldoklásig köhögött... A szülei egészen estig mellette voltak, már sötét volt, mikor megint kimentek a folyosóra. Mazsola kapott éjszakára altatót is az infúzióba, de nem sokkal aludt többet, mint az előző éjszakákon...

 

   ...elaludt, felébredt, köhögnie kellett, olyankor hol az anyukája, hol az apukája ment be hozzá...de, ha nehezen is, eljött a szombat reggel....és Mazsola nem is sejtette, hogy ami eddig történt vele, az még csak gyerekjáték volt, az volt a kezdet...

...folyt.köv.

Csütörtökön csütörtököt mondtam

A kaposvári kórház

 

   Mazsola csütörtök hajnalban aludt el egy kicsit a láztól, de nem sokat alhatott, mert jöttek a nővérek a lavórral, és megint tisztába tették és megmosdatták...kicsit nehezen ment az ágyon a lepedő cseréje...még mindig nem nagyon merték mozgatni, nehogy elmozduljon a húzatott csigolya... Kapott megint lázcsillapítót, vizes lepedőt, és megint elszundított egy kicsit.

Arra ébredt, hogy hozzák a reggelit, még mindig melege volt a láztól, és mivel forró nyár volt, a nap már ragyogóan sütött, és a meleg levegő csak dőlt a szobába... Nehezen megivott szívószállal egy fél bögre teát, de mást nem tudtak belétuszkolni... Lassan kezdett elmúlni a láza is, és kicsit jobban érezte magát a frissen cserélt ágyneműben...de, még mindig nem tudta felfogni, hogy ez nem "átmeneti" állapot, és nem az lesz, hogy holnap kiengedik, és a hétvégén mehet haza a többiekkel... Mazsola még mindig várta, hogy bejön egy orvos, és azt mondja - itt vannak a papírjai, mehet haza -, orvosok jöttek is a nagyvizitre, körbeállták, suttogtak tanácskoztak, és mentek tovább...

 

   A nagyvizti után jött a "meglepetés", mikor Mazsola csütörtököt mondott!

 

Bejött egy nővér, és közölte vele, hogy már hétfő éjjel óta itt van, és még nem volt látogatója, sem a szülei - tudják a szüleid egyáltalán, hogy itt vagy, értesítette őket valaki? - kérdezte a nővér... Mazsola mondta, hogy a barátai tudják, mert egyik elment vele Siófokra a mentővel, de azt nem tudja, hogy szóltak-e a szüleinek haza.

- A nővér erre közölte, hogy Ő megnézte a személyi igazolványban a lakcímet, és mivel jó messze vagyok kórházban, Ő adott fel táviratot - Mazsola hirtelen csütörtököt mondott! Most mi lesz, ha otthon anyu és apu megkapja a táviratot? Hiszen Mazsola mindig megpróbált jó lenni, jól viselkedni, és megfelelni - erre tessék, most bajt csinált, és a szülei jól összeszidják, hogy milyen felelőtlen, és nem fogadott szót - Millió gondolat futott át Mazsola agyán, de nem tudott semmit tenni, csak feküdt mozdulatlanul, könnyes szemekkel...és azt mondta magában, ha innen egyszer kikerül, mindig szót fog fogadni, és jó fiú lesz...

Aztán hozták az ebédet, amiből megint csak a levest szívta ki szívószállal, azaz ivott belőle egy keveset, de nem sokat...

   ...és érezte a meleg nyári nap fülledtségét a szobában, ahol szinte megállt a levegő...majd hirtelen rájött a hidegrázás, és megint szólni kellett a nővéreknek, pedig nem akart Mazsola gondot okozni senkinek...hogy azt mondják "mennyi baj van ezzel a gyerekkel" - de, szólni kellett, mert majdnem megfagyott a harminc fok meleg szobában... Megint jött a lázcsillapító és a vizes lepedő, és a három paplan és plédek...a hidegrázástól nem tudta, mennyi idő telhetett el, de egyszer csak megérkezett a vacsora...most még a teát sem bírta meginni...csak egy kortyot...mert hányingere lett, és rájött a köhögés... Lassan megint felment Mazsola láza 39 fok fölé, és végre megszűnt a hidegrázás, de jött helyette a melegség...amitől ugyanúgy szenvedett. 

 

Kínjában hol elszundítot, hol felébredt, és hangokat hallott...aztán megint elszundított...

   Mikor ismét felnyitotta a szemét, már sötét volt - bejött az éjszakás nővér hozzá, Mazsola onnan gondolta, hogy az éjszakás nővér az, mert előző éjszak is ez a nővér volt bent...és azt mondta...

- megjöttek a szüleid, már a portán vannak, de nemsokára felérnek ide...

Mazsola meg se tudott nyikkanni...csak behunyta a szemét, és várt...

 

...folyt.köv.

 

A harmadik napon

Szerda - harmadik nap.

Szerda reggel arra ébredt Mazsola, hogy jöttek a nővérek lavórral, és azt mondták "megmosdatunk" - mikor levették a paplant róla, hallotta, hogy egyik nővér azt mondja "széklete van", Mazsola nagyon szégyellte magát, hogy nem tudott wc-re kimenni..és még mindig nem értette, miért nem tud...aztán eszébe jutot, és mekérdezte egyik nővért, hogy pisilnie miért nem kell? Ekkor hangzott el egy bűvös szó "katéter". Mazsolának meglepődni sm volt idej, mert sosem hallott még katéterről, és azt sem tudta, az milyen, hol van...csak azt látta, az ágy szééléről leakasztanak egy műanyag zacskót, amiben vizelet van, elviszik, majd hoznak egy újat. Reggelizni nem tudott, hiába etették volna, délben is csak két kanál levest tudtak beleerőszakolni...

 

Délután ismét belázasodott Mazsola...azaz érezte, hogy valami nincs rendben, mert olyan hidegrázása lett, szólt a nővérnek, aki éppen a kórteremben volt, az betakargatta, tett rá három paplant és két plédet, de Mazsola csak vacogott... Az infúzióba megint kapott lázcsillapító, és betekerték vizes lepedővel is...de azt hitte megfagy.

Aztán hirtelen nagyon melege lett...akkor minden takarót leszedtek ról, csak egy lepedővel terítették le, és azt mondták, 39 felett van a láza... Megmozdulni nem tudott, de a láztól olyan melege volt, hoyg kínjában ordítani szeretett volna - a kezeit nem tudta mozgatn, azaz, nagy nehezen addig kínódott, míg leesett mindkét keze az ágy oldalához, ez egy picit jó érzés volt, de elfáradt, és szerette volna visszatenni az ágyra - ami sehogyan sem ment, nem volt erő a kezeiben... Akkor minden szégyenét félretéve, hogy vele csak a baj van, szólt a nővérnek, hogy legyen szíves visszatenni a kezeit az ágyra...és ez így ment egész délután...azaz vacsoráig, mert megint nem bírt enni, csak egy kis teát ivott szívószállal... Az éjszaka is kínszenvedés volt Mazsolának, mert hiába cserélgették a vizes lepedőt rajta, hiába adta az infúzióba lázcsillapító injekciót, a láza 39 fokon megállt...

 

   Akkor még nem is sejtette, hogy ez csak a kezdet, és ez egy egész hónapig így fog lenni...

...de ha nehezen is, eljött a csütörtök reggel...

 

...folyt. köv.

 

 

 

Kaposváron

Nem tudom, meddig tarthatott az út Kaposvárra, de a rázkódástó, zötykölődéstől elszundíthattam.
   Arra ébredtem, hogy kivesznek a mentőből, és egy folyosón tolnak, és a végén egy szobában landoltam - egyedül voltam ott azt hiszem - csak a neonfényt láttam  mennyezeten...és feküdtem mozdulatlanul.
Aztán fehér köpenyes férfiak és nők jöttek, beszéltek valamit, nézegették a röntgenfelvételt, majd távoztak, nem mondtak semmit...és Mazsola megint csak várt... Egyszer bejött egy ember borotvával, Mazsola azt hitte, a borbély, de műtőssegéd lehetett, azt mondta, le kell a fejemen két oldalról borotválni a hajam... Gondolatban veszettül tiltakoztam ellene, de megszólalni nem tudtam... Majd orvosok jöttek, és végre Mazsola hallotta, hogy egyik hozzá beszél - akkor elkezdett figyelni, hogy megértse, mit is mond. Az orvos elmondta, hogy a röntgen alapján úgy látszik, eltört a nyakcsigolya, de műteni nem lehet, ezért úgy döntöttek, hogy a koponyámba két oldalra belefúrnak, és valamilyen kengyelt csavaroznak bele, amivel húzatják a csigolyát, hogy helyre kerüljön.
 
   Ezt Mazsola megértette, és mégjobban félt, mi lesz, ha rosszul fúrnak, és teljesen átfúrják a csontot - villant át az agyán a gondolat - de, nem volt sok ideje ezen gondolkodni, mert már neki is kezdtek a fúrásnak... Mazsola, behunyta a szemét, és csak a fúró zümmögését hallotta...és azt, hogy készen vagyunk.
Ezután egy fém kengyelt látott, amit tényleg belecsavaroztak a koponyán fúrt lyukba...majd a kengyelre valami zsinórt tettek, és az ágy végén lévő állványon keresztül az ágy mögé lógatták, és súlyt tettek rá. Aztán a nyakára is került gyorsan egy merevítő, amitől már a fejét sem tudta elfordítani, csak a szemeit tudta forgatni.
- valószínűleg ez már reggel felé végződhetett, mert ágyastól eltolták újra a röntgenbe.
 

Mikor visszakerült a szobába, és megint jöttek az orvosok az új felvételekkel, hallotta, hogy minden jól sikerült, a  törött csigolya helyére kerül és össze fog forrni.
   Ekkor kezdett el Mazsola megint gondolkodn, hogy most mi lesz? Így nem fog a hét végén hazutazni a nyaralásból, és mi lesz, ha megtudják a szülei - biztosan megint veszekedés lesz és jól összeszidják, hogy milyen felelőtlen, és rosszat csinált. Az eszébe sem jutott Mazsolának, hogy a "barátai" nyugodtan nyaralnak, de nem szólnak haza a szüleinek, hogy baleset történt, és kórházban van.
 
De, nem is sokat tudott utána gondolkodni, mert alig múlt el az ebéd, már belázasodott, hirtelen 39 fokos láza lett, talán a 40-et is elérte...az infúzióba kapta a lázcsillapító injekciókat, és vizesruházták... Időnként felébredt, mikor jött a nővér a vizeslepedőt cserélni rajta...
Így telt el Mazsolának a hétfő éjszaka, és a keddi nap...

Egy fejesugrás

Az ugrás
 
A vízben volt egy szabad stég, ahol nem napoztak, hanem onnan ugráltak a vízbe a fürdőzők, Mazsola előbb úszkált egy kicsit, hogy lehűljön, aztán valami indíttatástól vezérelve felment a stégre, és ugrott egy fejest!
Már az ugrás közben sejtette, hogy ez nem jól sikerült, pedig nem ez volt az első fejesugrása - de nem volt visszaút. Minden olyan gyorsan történt, belecsobbant a vízbe, de nem érzett semmit, csak azt, hogy a víz felemeli, és arccal lefelé lebeg benne. Próbált megmozdulni (felállni), de nem ment.
- azt mondják, halálközeli élménynél az ember agyán végigfut  az élete, vagy valamilyen vakító fehér fényt lát, ami hívja...furcsa módon Mazsolával ilyen nem történt.
   Arccal lefelé lebegve a vízben szinte látta, és hallotta a körülötte lévőket, próbált kiáltani, hogy "segítség, segítsen valaki", de ez csak a gondolatában történhetett meg. Egyszer csak érezt, hogy kezek ragadják meg, kiemelik a vízből és kérdezgetik, hogy nem viccel-e. Akkor mondta, hogy ez nem vicc, nem tud mozogni -erre az ismeretlenek, akik kiemelték a vízből, felcipelték a stégre és lefektették. Mazsola csak pislogott, mint a partravetett hal...és a kérdésekre annyit mondott "fáj a nyakam".
 

   Akik segítettek felvinni a stégre, felültették, és jószándékúan elkezdték masszírozni Mazsola nyakát - ezt nem kellett volna, de abban a helyzetben nem jutott eszébe senkinek, hogy eltörhetett a nyakcsigolyája. Majd visszafektették, és vártak még, hátha Mazsola fel tud állni, de nem tudott, és a kezeit sem bírta megmozdítani.
Ekkor egyik "ismeretlen segítsége" kiment a partra, és hívta a mentőket. Majd visszajött, és azt mondta, jönnek a mentők, de akkorra vigyenek ki a partra.
- A "barátok" addig nem voltak sehol, azaz voltak, csak nem ott...mire a partra kivittek gumimatracon, már odaértek a "barátok" is, de csak álltak tanácstalanul és szótlanul.
 

   Megérkezett a mentő, belefektettek egy felfújható gumiágyba, ami rögzített, de Mazsola hallotta, hogy azt mondják, még fel kell venniük két betegek előbb Így indult az utazás a siófoki kórházba. Egyik "barátja" eljöhetett vele, de miután egy kis körutazás után megérkeztek Siófokra a kórházba, és a "barát" átadta a nővérnek Mazsola személyi igazolványát, majd viszament a többiekhez a kempingbe.
 

Mazsola egy gurulós ágyon feküdt egy sötét helyiségben, ahol gépek voltak, és várt..várt...várt...

...egyszer érezte, hogy tolják valahová, akkor hallotta, hogy röntgenre viszik. Megtörtént a röntgenezés, és visszatolták a sötét helyiségbe, és Mazsola megint csak várt...

Közben elaludhatott, mert arra ébredt, hogy nagyon menni kellene wc-re, de nem tud lekelni az ágyról - kiabált a nővéreknek, és várt...és érezte, hogy széklete van, de még mindig nem jött senki... Egyszer csak bejött egy nővér, ollóval levágta a fürdőnadrágot róla, és papírvattával bepelenkázta.

- Mazsola nagyon szégyellte a dolgot, kérdezte a nővért, de csak annyi választ kapott, hogy maradjon türelemmel.

...aztán megint elaludhatott...

Arra ébredt, hogy fehér köpenyes emberek vannak körülötte, és félálomban hallotta, hogy azt beszélik - a mentő csak este 10 órakor tudja átszállítani Kaposvárra a kórházba. Még mindig nem értette, hogy ennyi idő után miért nem tud felkelni.

   Aztán valamikor a várakozás közben megérkeztek a mentősök, újra belefektették a felfújható gumiágyba és elindultak Mazsolával Kaposvárra.

1982-ben még a jó öreg Nysa mentőautók voltak csak, élmény volt benne utazni...hallgatni a motor zúgását, és azt a semmihez sem fogható rázkódást az úton.