2013. december 9., hétfő

A mi kerekesszékünk lesz?

Talán kevesen tudják, de a Suzuki nemcsak személyautókat és motorkerékpárokat gyárt, hanem a kerekesszékek piacán is jelen van. Sőt, a legnagyobb gyártók közé tartozik.

A japán gyártó egy motoros, de környezetbarát kerekesszék prototípusát mutatta be nemrég. A Suzuki MIO villanymotorja számára alkoholüzemű üzemanyagcella szolgáltatja az elektromos áramot.

Négyliteres üzemanyagtartálya akár 40 km-nél is nagyobb hatótávolságot biztosít a kerekesszéknek, ami jóval túlszárnyalja a tisztán akkumulátorral hajtottak hatótávolságát. Szükség esetén nagyteljesítményű lítium-ion akkumulátoraival is képes haladni, és itt raktározódik el az üzemanyagcellák által termelt, fel nem használt elektromos energia is.

A nagyobb hatótávolság mellett a könnyebb kezelhetőség is nagy segítség a rászorulóknak, hiszen nem kell bajlódni a kerekesszék akkumulátorainak hosszas töltésével. Elegendő csupán feltölteni az üzemanyagtankot és rögtön lehet folytatni az utat.

A megtehető távolságról, üzemanyagszintről LCD kijelző tájékoztatja a vezetőt, rugalmas, kartámaszokkal felszerelt üléseit jól szellőző anyagból készítették, és még a kormány kialakításánál is szempont volt az ergonómia. Kompakt méreteinek köszönhetően, - 1,2 méter hosszú, 65centiméter széles - a forgalmas városi környezetben is könnyen használható.

Egyelőre csupán a vásárlók reakcióira kíváncsi a Suzuki, azonban ha lesz kereslet a jármű uránt, akkor hamarosan megkezdődhet a MIO sorozatgyártása is.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése