2014. március 21., péntek

Áder Jánossal támad egy számítógépes vírus

Áder Jánossal támad egy számítógépes vírus
A Belügyminisztérium logója és a Rendőrség címere mellett újabban Áder János fotóját is beveti egy zsaroló számítógépes vírus egyik verziója.

Bár elrettentésként használja a köztársasági elnök fényképét egy trójai program, nem arról van szó, hogy addig nem tünteti el a képernyőről Áder János arcképét, amíg nem fizetünk. A fotó a bűnüldöző szervek logói mellett, nyomatékosításként tűnik fel: ha a gép tulajdonosa nem fizet be egy kisebb összeget, a törvény szigora csap le rá.

A kártevő, melyről - akkor még Áder arcképe nélkül - korábban is beszámoltunk már, húsz-ötven millió forintos bírsággal és öttől hét évig terjedő börtönbüntetéssel riogat. A vírus mögött állók azt ígérik: 25 ezer forint befizetésével elkerülhető a baj.

Igazából természetesen senki nem fenyeget sem a rendőrség, sem a köztársasági elnök, csak a zsaroló szoftver.


Rendőrségi vírus

Amennyiben már áldozatává vált ilyen jellegű támadásnak, bejelentést tehetnek a bármelyik rendőrkapitányságon, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Főosztály Számítógépes Bűnözés Elleni Alosztálynál, vagy e-mailben az ugyelet.brfk@budapest.police.hu e-mail címen.

Feljelentése esetén, komoly segítséget nyújt a felderítésben, ha elmenti a csalók üzenetét, és csatolja feljelentéséhez az elkövetők által megküldött PIN kódot!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése