A francia szerző a BÁRKA mozgalom elindítója. Ne félj! című könyvében azokat a gondolatait, tapasztalatait gyűjtötte egybe, amelyeket a fogyatékos emberekkel együtt töltött hétköznapjai, ünnepei teremtek, amelyeket a közös élet szült.
*Azért bástyázzuk körül magunkat, hogy megóvjuk az életmódunkat. Veszélyesnek számít mindenki, aki miatt esetleg fel kell hagynunk életstílusunkkal.
* Minél kevésbé vagyunk belsőleg szabadok, annál inkább szükségünk van arra, hogy kincseket gyűjtsünk, hogy erényesnek érezzük magunkat és képesnek a fennálló rend szerint élni. Pedig nem ez a fontos! Az a fontos, hogy belső szabadságunk növekedjék. Az a szabadság, mely lehetővé teszi, hogy találkozzunk az emberekkel, hogy befogadjuk őket, hogy észrevegyük, hol tudunk hatni rájuk, hogy megtanuljuk félelem nélkül nézni őket, és meg tudjunk állni a sérült ember mellett.
* Figyelnünk kell arra, hogy mit adunk, és hogy ne arra használjuk az adományunkat, hogy általa nagynak érezhessük magunkat... Nem szabad adni anélkül, hogy körül ne nézzen és oda ne figyeljen az ember, mert az adomány csak így válik közösségvállalássá, kapcsolattá, megértéssé.
* Nem az a fontos, hogy mi tegyünk nekik valamit, hanem hogy alkalmat adjunk nekik arra, hogy ők tegyenek valamit önmagukért és másokért...
* Abban kellene segítenünk a többieket, hogy felfedezzék saját kultúrájukat, erejüket és mindazt, ami bennük szép, bár esetleg más, mint amilyenek mi vagyunk. Meg kellene tanulnunk meghallgatni, megcsodálni, megbámulni. életre hívni másokat, segíteni nekik, hogy saját kreativitásuk és szépségük szerint alkossanak.
- ... az élet alapja a kölcsönös bizalom és tisztelet, a mély szeretet és a másik elfogadása.
- ... A lényege nem más, mint nyitottnak lenni, megérteni, megosztani, nem erőszakoskodni, hanem együtt növekedni az önkifejezés szabadságában és a pozitív szeretetben.
* Meg keli tanulnunk, hogy hűségesek legyünk a szeretetben, mert a szeretet nem csupán múló lelkesedés, egy boldog pillanat. A szeretet hűség a szeretett lényhez, megtanulása a várakozásnak, az együtt növekedésnek.
*Azért bástyázzuk körül magunkat, hogy megóvjuk az életmódunkat. Veszélyesnek számít mindenki, aki miatt esetleg fel kell hagynunk életstílusunkkal.
* Minél kevésbé vagyunk belsőleg szabadok, annál inkább szükségünk van arra, hogy kincseket gyűjtsünk, hogy erényesnek érezzük magunkat és képesnek a fennálló rend szerint élni. Pedig nem ez a fontos! Az a fontos, hogy belső szabadságunk növekedjék. Az a szabadság, mely lehetővé teszi, hogy találkozzunk az emberekkel, hogy befogadjuk őket, hogy észrevegyük, hol tudunk hatni rájuk, hogy megtanuljuk félelem nélkül nézni őket, és meg tudjunk állni a sérült ember mellett.
* Figyelnünk kell arra, hogy mit adunk, és hogy ne arra használjuk az adományunkat, hogy általa nagynak érezhessük magunkat... Nem szabad adni anélkül, hogy körül ne nézzen és oda ne figyeljen az ember, mert az adomány csak így válik közösségvállalássá, kapcsolattá, megértéssé.
* Nem az a fontos, hogy mi tegyünk nekik valamit, hanem hogy alkalmat adjunk nekik arra, hogy ők tegyenek valamit önmagukért és másokért...
* Abban kellene segítenünk a többieket, hogy felfedezzék saját kultúrájukat, erejüket és mindazt, ami bennük szép, bár esetleg más, mint amilyenek mi vagyunk. Meg kellene tanulnunk meghallgatni, megcsodálni, megbámulni. életre hívni másokat, segíteni nekik, hogy saját kreativitásuk és szépségük szerint alkossanak.
- ... az élet alapja a kölcsönös bizalom és tisztelet, a mély szeretet és a másik elfogadása.
- ... A lényege nem más, mint nyitottnak lenni, megérteni, megosztani, nem erőszakoskodni, hanem együtt növekedni az önkifejezés szabadságában és a pozitív szeretetben.
* Meg keli tanulnunk, hogy hűségesek legyünk a szeretetben, mert a szeretet nem csupán múló lelkesedés, egy boldog pillanat. A szeretet hűség a szeretett lényhez, megtanulása a várakozásnak, az együtt növekedésnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése