Szeretek aludni, és szeretek álmodni. Valamelyik éjjel például azt álmodtam, hogy felültem. Csak úgy, simán. Pedig csak úgy, simán, hasizomból szerintem soha nem ment a balesetem óta, legalábbis nem emlékszem rá. Oldalt fekvésből, a kezemmel feltolva magam, úgy ment, elég sokáig, aztán egyre nehezebben, megküzdve minden egyes centiért. Erre az érzésre nagyon is emlékszem.
Amikor felébredtem, kicsit még kábán gondolkodtam, vajon tényleg felültem én az előbb, vagy mi is történt? Aztán persze rájöttem, álom volt csupán. Csak épp annyira valósnak tűnt. Kár, hogy csak álom volt.
Persze mi valós, és mi álom, mi lehetetlen és mi nem az? Ki dönti el?
Aztán úgy alakult, hogy itthon tornáztam.
Csak a kezemet figyeljétek. Nem csalok, de nem is támaszkodom. Picit se. Kb 3-szor fél percig bírtam így megülni, de akkor is.
Vajon hol a határ, hol van a teljesítőképességem határa? És van-e útlevelem és vízumom a határon túlra?
Szeretek álmodni. Ébren is.
Amikor felébredtem, kicsit még kábán gondolkodtam, vajon tényleg felültem én az előbb, vagy mi is történt? Aztán persze rájöttem, álom volt csupán. Csak épp annyira valósnak tűnt. Kár, hogy csak álom volt.
Persze mi valós, és mi álom, mi lehetetlen és mi nem az? Ki dönti el?
Aztán úgy alakult, hogy itthon tornáztam.
Csak a kezemet figyeljétek. Nem csalok, de nem is támaszkodom. Picit se. Kb 3-szor fél percig bírtam így megülni, de akkor is.
Vajon hol a határ, hol van a teljesítőképességem határa? És van-e útlevelem és vízumom a határon túlra?
Szeretek álmodni. Ébren is.
 |
| Álom |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése