Úgy tartja a magyar közmondás, hogy: három a magyar igazság, negyedik a ráadás.
Nos, én 2012-ben teljesen kimerítettem, innét már nem tudom, hogy mi lesz a következő lépés, vagy lesz-e még valami egyáltalán.
Mikor ismét beteg lettem, és egyre rosszabb állapotba kerültem, sokat eszembe jutott a "Belső tenger" című film. Mikor az ember négy fal között fekszik tehetetlenül (betegen), és mások segítségére van teljesen utalva - miközben mozdulni sem tud, sok gondolat megfordul a fejében.
Ugyan minek élek még, mirevaló a szenvedésem - ennél már a halál is humánusabb lenne.
Ne félek a haláltól. Viszont az előtte való szenvedéstől már igen. Egyszer álmomban repültem, testem sem volt csak ÉN voltam. Felülről láttam a Földet, azután közelebbről. Kontinenseket, házakat , ablakokon belül embereket, majd újra eltávolodtam. Könnyű voltam, testtelen, végtelenül szabad, nyugodt és olyan boldog hogy szavakkal nem tudom leírni. Végül egy ajtóhoz repültem. Mivel én sötétben voltam csak onnan tudtam, hogy ajtó mert a körvonalain keresztül átszűrődött a fény. Azon gondolkoztam most hogyan jutok tovább. Ekkor láttam meg hogy én is fény vagyok, és elkezdtem bekúszni a réseken. A köztes lét úgy tűnik nem rossz állapot. Lehet, hogy az odáig vezető út fájdalommal van kikövezve.
Mostanában álmomban egyre többször van olyan érzésem, hogy nincs is semmi. Megyek az utcán, és igazából nem is megyek, csak emelgetem a lábam, körülöttem meg változik a kép, ami a "haladás" látszatát kelti. De az sincs, csak egy vetítővel (képzeletemmel) odavetül, mert egyébként az üres térben vagyok. Vagy inkább nem is vagyok, csak azt képzelem, hogy vagyok, mert mintha csak egy álom része lennék az álomban. Néha az jut az eszembe, hogy talán "csúfos játékot" játszik velem a Teremtő, és elhiszem, hogy bárminek van jelentősége, bármit akarni kell, vagy bármitől félni kell. Mintha az árnyékom félne attól, hogy bármi baja lehetne, vagy bármit tennie kéne. Mint amikor a madzagon mozgatott bábú azt hiszi, hogy ő mozog.
Tehát lehet, hogy tényleg nem is vagyok. Akkor meg mitől félek?
Egyébként meg akármi van, úgy is az van, ha félek, ha nem. Csak mégis érzek egy ragaszkodást, kötődést magamhoz, a létezésemhez. De hiába képzeli ezt akár az árnyékom is, attól még ha elmegy a nap, ő is semmivé foszlik. De tényleg, akkor hova tűnik az árnyékom? :)
- és akkor a film története:"A Belső tenger
Ramón Sampedro egy fiatalkori balesete következményeként már csaknem harminc éve él ágyhoz kötötten. Azóta az egyetlen kapocs, ami a külvilághoz köti, a tengerre néző szobájának ablaka és egyetlen vágya, hogy méltósággal fejezhesse be életét. Napjait azonban megváltoztatja két nő érkezése. Julia, az ügyvédnő azért jön, hogy segítsen az eutanáziára irányuló kérelem megszerzésében. Rosa, egy nő a faluból, aki megpróbálja meggyőzni őt arról, hogy mégis érdemes életben maradnia. Ramón rendkívüli személyisége mindkét nőt rabul ejti és arra készteti őket, hogy most először végiggondolják azokat az elveket, amelyek szerint saját életüket irányítják. Ramón tisztában van vele, hogy csak az képes segíteni neki az utolsó úton, aki igazából szereti őt."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése