Mindig különös vonzalmat éreztem a világítótornyokhoz. Gyerekkorom óta csodáltam fotókon, és valahol arra vágytam, hogy ott éljek..ott, a tenger vagy óceán partján, az utolsó ponton a szárazföld és a végtelennek tűnő víz között. Megbabonázott a látványuk, ahogy erősen, szilárdan állnak még akkor is, amikor a viharos tenger meg akarja hódítani a szárazföldet. De a torony áll, világít: fényt és reményt ad a tengeren hánykolódóknak, utat mutat..megment. Azt hiszem, ilyen világítótornyokká kell válnunk magunknak is. Hogy még ha kevésbé is tudatosan, de a fényünk beragyogja környezetünket, és utat mutasson azoknak, akik még céltalanul, kétségbeesve bolyonganak az Élet tengerén...
 |
| Világítótorony viharban |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése